Divat és ékszer blog

2017. szept. 30. Ékszerhírek , Divathírek , Hírek

SZEPTEMBER - A hónap csillagjegye: a szűz

Augusztus 23-tól szeptember 22-ig

A Szűz elemző hajlamú, minden lehetőséget figyelembe vesz, és általában megtalálja a legcélravezetőbb utat. Kiváló értelmi képességgel rendelkezik, de nem eléggé magabiztos, így sokat aggodalmaskodik, nyughatatlan, szüksége van a folyamatos megerősítésre. Lételeme, hogy érezze a saját fontosságát, és hogy másoknak is szüksége van rá, bizonyítani akarja, hogy ő nélkülözhetetlen. 

Szeptember csillagjegye: A szűz

Jellemzően takarékos, nem tűri a fölösleges költekezést. Sokszor már zsugorinak is titulálhatják, pedig csak próbál racionális maradni.

Alapvetően bizalmatlan, kritikus, cinikus és pedáns, azt hiszi, mindent ő tud a legjobban. Ezek miatt sok problémája lehet az emberi kapcsolatokban. Nem szereti a spontán dolgokat, inkább túltervez, és frusztrálja, ha valami nem úgy valósul meg, ahogyan az az ő fejében megszületett.

Érzelmeit jól palástolja, nehezen nyílik meg, mert úgy érzi, azok csak bizonytalanná teszik. Ennek ellenére a lelke mélyén hatalmas érzelmi viharok dúlhatnak, de a környezete ebből szinte semmit sem érzékel, hiszen a szigorú önfegyelme és felelősségérzete zárkózottá teszi.

A Szűz jegy híres szülöttei 

Herry herceg, Amy Winehouse, Cameron Diaz, Gloria Estefan, Richard Gere, Ryan Phillippe, Jeremy Irons, Beyoncé, Hugh Grant, Sophia Loren.
Amy WinehouseCameron DiazRichard Gere
Hugh GrantBeyoncéJeremy Irons

Milyen ajándéknak örül a Szűz?

A Szüzek szeretik a letisztult dolgokat, a természetes anyagokat, és azokat a tárgyakat, amelyek nem csak szépek, de használati értékük is van. Szeretik a természetet és a történelmet, ezért egy utazás, egy történelmi ihletésű könyv jó választás lehet.

Színek tekintetében is a természetes árnyalatokat szereti, jellemzően azokat, amelyekkel késő nyáron találkozunk: ametiszt lila, jáde zöld, zafír kék, arany.

A szeptember fő színe a zafírkék​

Az év minden hónapjához tartozik egy születéskő, és egy szimbolikus szín. A szeptemberé a zafírkék; egy intenzív, mégis álomszerű árnyalat, amely magabiztosságot, békét és bizalmat sugároz.

A szeptember köve a zafír​

Egy kő számos mítosz a zafír régen is a papok és a királyok kedvence volt. Az ókori Görögországban és Rómában úgy tartották, hogy viselőjét megóvja az irigységtől és a bántalomtól. Az ókori perzsák szerint a Föld egy hatalmas zafíron pihen, és annak a tükröződése miatt kék az ég.
Pandora ékszer Fehér orchidea charm tűzzománccalPandora ékszer Szeptemberi karkötő szettPandora ékszer Szűz ezüst charm

A Pandora szeptemberi születésköves karkötő szettjén lévő szív charm nemes kék, szintetikus zafír tartalmaz, ami a sugárzó béke, boldogság és inspiráció jelképe. A karkötőhöz ajándékba adunk egy 10.900 Ft-os biztonsági láncot, melynek cikkszámát írd a megrendelés megjegyzés rovatába. Választhatsz hozzá még néhány egyszerű, de elegáns charmot és biztos a siker. A mi ajánlásunk: Pandora Fehér orchidea charm és Szűz csillagjegy charm.
 
Pandora ékszer Születésköves szett szeptemberPandora ékszer Szeptember pici medálokPandora ékszer Születésköves szett szeptember gyűrűvel

Ha szívesebben választunk a szeretetünknek ékszer szettet, akkor érdmes megnézni a zafír kék Pandora születés köves szetteket, amelyeket a letisztultság és a finom elegancia jellemez. A fülbevaló, gyűrű és nyaklánc kombinációhoz találunk színben egyező Pandora karkötő charmokat is. A szett darabjai egyenként is kaphatók.
Pandora ékszer Szeptember ezüst medál szintetikus zafírral Pandora ékszer Szeptember ezüst fülbevaló szintetikus zafírralPandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű szeptember

Paul Hewitt – ha azt akarod, hogy lehorgonyozzon melletted 
Paul Hewitt Drap bőr karkötő ezüst horoggalPaul Hewitt Dupla szürke bőr karkötő rozé horoggal
Paul Hewitt karkötők többet mondanak ezer szónál. Benne van minden érzelem és kifejezi, hogy akit egy ilyennel megajándékozunk, amellett képesek vagyunk lehorgonyozni. Legyen szó nőről vagy férfiról, biztosan örömet tudunk vele szerezni, már csak a megfelelő színt kell kiválasztani.

Praktikus Szüzeknek Desigual táskát
 
Desigual Fiona Carlin erszényDesigual Capri Troy táskaDesigual Shopping ball táska
Mivel a Szüzek imádják a rendet, szeretnek mindent rendszerezni, ezért egy nagyobb méretű pénztárca, amely tele van tároló rekesszel, jó választás lehet. A Desigual őszi kollekciójából választhatjuk a Fiona Carlint. Természetesen a pakolás és tárolás nem állhat meg a tárcánál, egy csinos, de praktikus táskával is meglephetjük a Szüzet. Desigual Capri Troy 3in1 táskája kifordítható, és plusz egy kisebb táska is található benne, amit akár tárolónak, akár külön válltáskának is lehet hordani. A természetbarát és környezetszerető Szűz nem szereti a műanyag szatyrokat, szívesebben visz magával textil bevásárló táskát. Ami szintén lehet stílusos, ugye?

Thomas Sabo ékszerek szüzeknek
 
Thomas Sabo Állítható textil choker rozé szívvelThomas Sabo Szeretetfa rozé karkötőThomas Sabo Vintage ezüst szív charm
 
Biztos siker ez a finom, kézzel csomózott és színes textil nyaklánc, egy gyönyörű rozéarannyal futtatott és cirkóniával díszített szivecskével. A nyaklánc hossza egyedileg beállítható. Egészen szorosan a nyakadba símulhat. Szintén textil az alapanyaga ennek a Thomas Sabo karkötőnek, a családfa díszítéssel különösen ajánlott családszerető hölgyeknek. Itt a legjobb ajándék szerelmednek ez az Örökké összekapcsolódva Thomas Sabo charm. A szintetikus rubinból készült, szív alakú charm az örök szeretetet jelenti.

Szeptemberre néhány remek dolgot találtunk férfi ismerőseidnek
 
Thomas Sabo Rebel with Karma koponyás férfi óraThomas Sabo Koponya ékszer szettThomas Sabo Kathmandu bőr karkötő

Divat és a funkció - ez a rendkívüli óra igazán jó karma! 9 óránál található meg a népszerű koponya gyöngy. Ez a fekete vintage megjelenésű bőrszíj, ikonikus Thomas Sabo tervezésű férfi karóra ideális, elegáns ajándék lehet. Ezüst koponya medál, rebel stílusban, rövid ezüst nyakláncot a vagány srácoknak ajánljuk. Nappa bőrből készült dupla karkötő, mágneses kathmandu zárral, remekül mutat majd barátod karján. Nézz körül még férfiaknak ajánlott kollekciónkban! 
Számítunk a véleményére, ossza meg velünk!

Hírlevél feliratkozás

Szeretnél értesüli a legújabb akciókról, a legújabb kollekciókról? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Cimkefelhő

Vásárlónk írta

"Kedves Reni, Ági! Megérkezett a csomag, át is vettem. Minden gyönyörű, karácsonyig elbújnak! A naptárt külön köszönöm, csodaszép!! Ismételten köszönöm a remek és kedves kiszolgálást! Nem hiába vásárolok csak Önöktől, pedig Győrben is van márkaüzlet... Üdvözlettel"

Andrea

Kapcsolódó termékek

Pandora ékszer Százszorszép ezüst fülbevaló cirkóniával 290570CZ Pandora ékszer
Százszorszép ezüst fülbevaló cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett november gyűrűvel PNMFG011 Pandora ékszer
Születésköves szett november gyűrűvel 38 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc arabeszk medállal KE1555-051-14-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc arabeszk medállal 30 400 Ft
Desigual Bag Celia erszény 17WAYPFR Desigual
Bag Celia erszény 22 400 Ft
Pandora ékszer Gyöngyös elegancia ezüst gyűrű 190615 Pandora ékszer
Gyöngyös elegancia ezüst gyűrű 10 900 Ft
Thomas Sabo Maori ornament ezüst nyaklánc KE1569-637-21-L50 Thomas Sabo
Maori ornament ezüst nyaklánc 50 600 Ft
Paul Hewitt Sötétkék bőr karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Sötétkék bőr karkötő rozé horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Cumi ezüst charm cirkóniával 791890CZ Pandora ékszer
Cumi ezüst charm cirkóniával 10 900 Ft
Pandora ékszer Áttört szívek cseresznyeszínű kristállyal 792036NCC Pandora ékszer
Áttört szívek cseresznyeszínű kristállyal 16 900 Ft
Pandora ékszer Szerelemszalag ezüst fülbevaló cirkóniával 290736CZ Pandora ékszer
Szerelemszalag ezüst fülbevaló cirkóniával 12 500 Ft
Thomas Sabo Kathmandu bőr karkötő UB0008-825-11-L40 Thomas Sabo
Kathmandu bőr karkötő 61 100 Ft
Pandora ékszer Káprázatos cseppek arany fülbevaló 256212CZ Pandora ékszer
Káprázatos cseppek arany fülbevaló 69 900 Ft
Paul Hewitt Sötétkék hajókötél karkötő bronz horoggal Paul Hewitt
Sötétkék hajókötél karkötő bronz horoggal 8 900 Ft
Pandora ékszer Pandora csillogó szíve ezüst charm 792097 Pandora ékszer
Pandora csillogó szíve ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Káprázatos százszorszép mező ezüst charm 792055PCZ Pandora ékszer
Káprázatos százszorszép mező ezüst charm 22 500 Ft
Pandora ékszer Csipkés rózsaszín szív charm masnival 792044ENMX Pandora ékszer
Csipkés rózsaszín szív charm masnival 12 500 Ft
Pandora ékszer Augusztusi Petite Memories ékszer szett közepes medál PNM0016 Pandora ékszer
Augusztusi Petite Memories ékszer szett közepes medál 38 800 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő arany lótusz virággal LS014-379-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő arany lótusz virággal 16 600 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő Legjobb barát gravírozással LS024-173-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő Legjobb barát gravírozással 11 800 Ft
Pandora ékszer Nyilas ezüst charm 791944 Pandora ékszer
Nyilas ezüst charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst tenyésztett gyöngy obszidián karkötő X0189-451-18 Thomas Sabo
Ezüst tenyésztett gyöngy obszidián karkötő 27 600 Ft
Paul Hewitt Rózsaszín hajókötél karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Rózsaszín hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Galaxis ezüst charm cirkóniával 791388CZ Pandora ékszer
Galaxis ezüst charm cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Kedves százszorszép ezüst fülbevaló tűzzománccal 290538EN12 Pandora ékszer
Kedves százszorszép ezüst fülbevaló tűzzománccal 10 900 Ft
Desigual Bowling Celia táska 17WAXPKD Desigual
Bowling Celia táska 25 600 Ft
Thomas Sabo Színes POWER karkötő Thomas Sabo
Színes POWER karkötő 33 300 Ft
Thomas Sabo Királyi színes köves rozé gyűrű Thomas Sabo
Királyi színes köves rozé gyűrű 54 100 Ft
Pandora ékszer Csillagos ég muránói üveg charm 791662CZ Pandora ékszer
Csillagos ég muránói üveg charm 13 900 Ft
Pandora ékszer Petite Memorie ékszer szett PNM0001 Pandora ékszer
Petite Memorie ékszer szett 35 800 Ft
Paul Hewitt Kék fehér piros hajókötél karkötő bronz horoggal Paul Hewitt
Kék fehér piros hajókötél karkötő bronz horoggal 8 900 Ft
Thomas Sabo Klasszikus ezüst nyaklánc 18K rosé rarany bevonattal gravírozható lappal LBKE0002-415-12 Thomas Sabo
Klasszikus ezüst nyaklánc 18K rosé rarany bevonattal gravírozható lappal 34 560 Ft
Thomas Sabo Karma beads antikolt ezüst karkötő  KA0002-001-12 Thomas Sabo
Karma beads antikolt ezüst karkötő 17 500 Ft
Paul Hewitt Rózsaszín bőr karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Rózsaszín bőr karkötő ezüst horoggal 14 900 Ft
Paul Hewitt Fekete hajókötél karkötő rozé horoggal PH-PH-N-R-B Paul Hewitt
Fekete hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Március ezüst medál vízkék kristállyal 390396NAB Pandora ékszer
Március ezüst medál vízkék kristállyal 10 500 Ft
Pandora ékszer Szívekbe zárva rózsaszín ezüst charm 792036PCZ Pandora ékszer
Szívekbe zárva rózsaszín ezüst charm 16 900 Ft
Thomas Sabo Bogyós és köves ezüst gyűrű Thomas Sabo
Bogyós és köves ezüst gyűrű 16 600 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett július PNMF007 Pandora ékszer
Születésköves szett július 28 900 Ft
Pandora ékszer I betű ezüst charm cirkóniával 791853CZ Pandora ékszer
I betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Thomas Sabo Malachit 18K arannyal bevont ezüst dupla karkötő A1714-140-6-L19 Thomas Sabo
Malachit 18K arannyal bevont ezüst dupla karkötő 33 300 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín tündöklő pompa ezüst charm 791763NBP Pandora ékszer
Rózsaszín tündöklő pompa ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű szeptember Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű szeptember 12 500 Ft
Thomas Sabo Csiszolt szemű ezüst nyaklánc Thomas Sabo
Csiszolt szemű ezüst nyaklánc 8 200 Ft
Pandora ékszer Összefonódva rozé ezüst gyűrű Pandora ékszer
Összefonódva rozé ezüst gyűrű 41 900 Ft
Pandora ékszer Absztrakt elegancia ezüst gyűrű Pandora ékszer
Absztrakt elegancia ezüst gyűrű 24 900 Ft
Pandora ékszer Legjobb barátok dupla ezüst charm 792147CZ Pandora ékszer
Legjobb barátok dupla ezüst charm 16 900 Ft
Thomas Sabo Kathmandu fonott bőr karkötő UB0012-823-11-L21 Thomas Sabo
Kathmandu fonott bőr karkötő 54 100 Ft
Pandora ékszer Gyöngyház pasztell ezüst gyűrű Pandora ékszer
Gyöngyház pasztell ezüst gyűrű 22 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst karkötő gyémántokkal Thomas Sabo
Ezüst karkötő gyémántokkal 23 400 Ft
Desigual Capri Couger táska 17WAXPBK Desigual
Capri Couger táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Hercegnői tiara rozé ezüst gyűrű Pandora ékszer
Hercegnői tiara rozé ezüst gyűrű 19 500 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy korall jáspis karkötő Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy korall jáspis karkötő 9 100 Ft
Thomas Sabo Türkiz gumis charm club karkötő X0192-404-7 Thomas Sabo
Türkiz gumis charm club karkötő 10 900 Ft
Thomas Sabo Végtelen ezüst charm karkötő X0204-001-12-L19.5 Thomas Sabo
Végtelen ezüst charm karkötő 13 400 Ft
Pandora ékszer A Pandora szívei rozé ezüst gyűrű Pandora ékszer
A Pandora szívei rozé ezüst gyűrű 24 900 Ft
Pandora ékszer Puzzle szív kéttónusú fülbevaló Pandora ékszer
Puzzle szív kéttónusú fülbevaló 19 500 Ft
Paul Hewitt Világos kék hajókötél karkötő arany horoggal Paul Hewitt
Világos kék hajókötél karkötő arany horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Tárd ki a szíved rozé charm 780964 Pandora ékszer
Tárd ki a szíved rozé charm 10 500 Ft
Pandora ékszer U betű ezüst charm cirkóniával 791865CZ Pandora ékszer
U betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű július Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű július 12 500 Ft
Thomas Sabo Végtelen szerelem ezüst nyaklánc KE1556-051-14-L45 Thomas Sabo
Végtelen szerelem ezüst nyaklánc 30 400 Ft
Pandora ékszer Családi kötelék ezüst charm tűzzománccal 791399EN62 Pandora ékszer
Családi kötelék ezüst charm tűzzománccal 13 900 Ft
Thomas Sabo Jáspis POWER karkötő Thomas Sabo
Jáspis POWER karkötő 66 900 Ft
Desigual Nicaragua táska 17WAXPJG Desigual
Nicaragua táska 25 600 Ft
Paul Hewitt Dupla szürke bőr karkötő rozé horoggal PHWBR13 Paul Hewitt
Dupla szürke bőr karkötő rozé horoggal 19 900 Ft
Pandora ékszer Kékeszöld fazettált muránói üveg ezüst charm 791606 Pandora ékszer
Kékeszöld fazettált muránói üveg ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Ünnepi hangulat ezüst charm 792152CZ Pandora ékszer
Ünnepi hangulat ezüst charm 13 900 Ft
Desigual Roma Birmania Negro 17WAXPEG-2000 Desigual
Roma Birmania Negro 31 900 Ft
Pandora ékszer Lezárt szívek áttört 14K arany ezüst charm 791740 Pandora ékszer
Lezárt szívek áttört 14K arany ezüst charm 22 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett augusztus gyűrűvel PNMFG008 Pandora ékszer
Születésköves szett augusztus gyűrűvel 38 500 Ft
Thomas Sabo Türkiz gumis karkötő Thomas Sabo
Türkiz gumis karkötő 8 200 Ft
Pandora ékszer Május ezüst medál zöld kristállyal 390396NRG Pandora ékszer
Május ezüst medál zöld kristállyal 10 500 Ft
Pandora ékszer Ikrek ezüst charm 791938 Pandora ékszer
Ikrek ezüst charm 10 500 Ft
Paul Hewitt Rózsaszín sötétkék hajókötél karkötő bronz horoggal Paul Hewitt
Rózsaszín sötétkék hajókötél karkötő bronz horoggal 8 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű május Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű május 12 500 Ft
Thomas Sabo Állítható achát karkötő gravírozható ezüst lappal LBA0002-819-14-L21 Thomas Sabo
Állítható achát karkötő gravírozható ezüst lappal 33 600 Ft
Thomas Sabo Többsoros tenyésztett gyöngy ezüst karkötő X0060-082-14 Thomas Sabo
Többsoros tenyésztett gyöngy ezüst karkötő 13 600 Ft
Pandora ékszer Szerelmes érzelmek pici medálok 792045CZ Pandora ékszer
Szerelmes érzelmek pici medálok 7 900 Ft
Pandora ékszer Fénylő kívánság ezüst gyűrű Pandora ékszer
Fénylő kívánság ezüst gyűrű 7 900 Ft
Paul Hewitt Világoskék bőr karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Világoskék bőr karkötő rozé horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Bika ezüst charm 791937 Pandora ékszer
Bika ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Augusztus ezüst fülbevaló peridottal 290738PE Pandora ékszer
Augusztus ezüst fülbevaló peridottal 12 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett június PNMF006 Pandora ékszer
Születésköves szett június 28 900 Ft
Paul Hewitt Fekete bőr karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Fekete bőr karkötő rozé horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Korona ezüst charm cirkóniával 792058CZ Pandora ékszer
Korona ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Desigual Praga Fridyay táska 72X9YQ5 Desigual
Praga Fridyay táska 31 900 Ft
Thomas Sabo Rózsakvarc charm karkötő X0227-034-9-L18.5 Thomas Sabo
Rózsakvarc charm karkötő 20 200 Ft
Thomas Sabo Rozé lánc gyöngyökhöz KK0004-415-40-L45 Thomas Sabo
Rozé lánc gyöngyökhöz 30 400 Ft
Thomas Sabo Szeretet fa medál jáspis láncon KE1661-014-19-L60 Thomas Sabo
Szeretet fa medál jáspis láncon 50 600 Ft
Thomas Sabo Szkarabeusz ezüst karkötő 18K sárga arannyal bevonva A1527-414-11-L19.5 Thomas Sabo
Szkarabeusz ezüst karkötő 18K sárga arannyal bevonva 43 800 Ft
Thomas Sabo Háromszög ezüst gyűrű 18K arany bevonattal Thomas Sabo
Háromszög ezüst gyűrű 18K arany bevonattal 22 100 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc türkizzel KE1669-878-17-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc türkizzel 33 300 Ft
Pandora ékszer Pandora ezüst gyűrű cirkóniával 190962CZ-56 Pandora ékszer
Pandora ezüst gyűrű cirkóniával 33 500 Ft
Pandora ékszer Augusztus ezüst medál peridottal 390396PE Pandora ékszer
Augusztus ezüst medál peridottal 10 500 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy korall jáspis türkiz gumis karkötő Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy korall jáspis türkiz gumis karkötő 9 100 Ft
Pandora ékszer Mrs. Mikulás ezüst charm 792005EN07 Pandora ékszer
Mrs. Mikulás ezüst charm 10 900 Ft
Thomas Sabo Kis szív ezüst karkötő A1648-051-14-L19 Thomas Sabo
Kis szív ezüst karkötő 30 400 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű január Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű január 12 500 Ft
Thomas Sabo Türkiz charm nyaklánc X0238-404-17-L60 Thomas Sabo
Türkiz charm nyaklánc 20 200 Ft
Paul Hewitt Fekete bőr karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Fekete bőr karkötő ezüst horoggal 14 900 Ft
Paul Hewitt Sötétkék hajókötél karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Sötétkék hajókötél karkötő ezüst horoggal 11 900 Ft
Paul Hewitt Drap hajókötél karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Drap hajókötél karkötő ezüst horoggal 11 900 Ft
Thomas Sabo 18K bevonatú ezüst gyűrű gyémánttal Thomas Sabo
18K bevonatú ezüst gyűrű gyémánttal 66 900 Ft
Pandora ékszer Időtlen elegancia ezüst fülbevaló 290593CZ Pandora ékszer
Időtlen elegancia ezüst fülbevaló 22 500 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő ezüst tollal LS009-907-31-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő ezüst tollal 9 900 Ft
Pandora ékszer Q betű függő ezüst charm cirkóniával 791329CZ Pandora ékszer
Q betű függő ezüst charm cirkóniával 3 950 Ft
Pandora ékszer Lila ragyogó szívek ezüst charm 791725NRP Pandora ékszer
Lila ragyogó szívek ezüst charm 20 900 Ft
Pandora ékszer Z betű ezüst charm cirkóniával 791870CZ Pandora ékszer
Z betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Rák ezüst charm 791939 Pandora ékszer
Rák ezüst charm 10 500 Ft
Paul Hewitt Kék fehér hajókötél karkötő bronz horoggal Paul Hewitt
Kék fehér hajókötél karkötő bronz horoggal 8 900 Ft
Pandora ékszer Február ezüst medál szintetikus ametiszttel 390396SAM Pandora ékszer
Február ezüst medál szintetikus ametiszttel 10 500 Ft
Pandora ékszer Drágám ezüst rózsaszín cirkónia charm  791555CZS Pandora ékszer
Drágám ezüst rózsaszín cirkónia charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Barátnőmnek ezüst charm 792145CZ Pandora ékszer
Barátnőmnek ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Monogrammos ezüst gyűrű cirkóniával 190912CZ Pandora ékszer
Monogrammos ezüst gyűrű cirkóniával 19 500 Ft
Desigual Hamar Birmania táska 17WAXPTH Desigual
Hamar Birmania táska 31 900 Ft
Paul Hewitt Fekete bőr karkötő fekete horoggal Paul Hewitt
Fekete bőr karkötő fekete horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív március ezüst charm 791784NAB Pandora ékszer
Születésköves szív március ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer A szeretet szívei ezüst fülbevaló 290750CZ Pandora ékszer
A szeretet szívei ezüst fülbevaló 13 900 Ft
Paul Hewitt Bordó hajókötél karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Bordó hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Április petite medálelem 792091RC Pandora ékszer
Április petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín pasztell ezüst gyűrű Pandora ékszer
Rózsaszín pasztell ezüst gyűrű 22 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst rózsakvarc gumis karkötő X0191-034-9 Thomas Sabo
Ezüst rózsakvarc gumis karkötő 10 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett október PNMF010 Pandora ékszer
Születésköves szett október 28 900 Ft
Thomas Sabo Karkötő szett hematit ezüst karma gyönggyel TKM029 Thomas Sabo
Karkötő szett hematit ezüst karma gyönggyel 25 000 Ft
Pandora ékszer Pandora klasszikus szívek ezüst gyűrű Pandora ékszer
Pandora klasszikus szívek ezüst gyűrű 10 900 Ft
Pandora ékszer Vörös fazettált muránói üveg ezüst charm 791066 Pandora ékszer
Vörös fazettált muránói üveg ezüst charm 10 900 Ft
Thomas Sabo Tigrisszem POWER karkötő Thomas Sabo
Tigrisszem POWER karkötő 40 600 Ft
Thomas Sabo Álomcsapda ezüst gyűrű cirkóniával türkizzel TR2090-646-17-56 Thomas Sabo
Álomcsapda ezüst gyűrű cirkóniával türkizzel 26 900 Ft
Pandora ékszer J betű ezüst charm cirkóniával 791854CZ Pandora ékszer
J betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Angyalszárnyak ezüst cirkónia függő charm 791737CZ Pandora ékszer
Angyalszárnyak ezüst cirkónia függő charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Időtlen elegancia ezüst medál 390378CZ Pandora ékszer
Időtlen elegancia ezüst medál 15 500 Ft
Pandora ékszer Május ezüst fülbevaló zöld kristállyal 290738NRG Pandora ékszer
Május ezüst fülbevaló zöld kristállyal 12 500 Ft
Pandora ékszer Paradicsomi naplemente charm 792116ENMX Pandora ékszer
Paradicsomi naplemente charm 17 900 Ft
Pandora ékszer Március petite medálelem 792091NAB Pandora ékszer
Március petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Szívekbe zárva fehér ezüst charm 792036NOW Pandora ékszer
Szívekbe zárva fehér ezüst charm 16 900 Ft
Pandora ékszer November petite medálelem 792091CI Pandora ékszer
November petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Bőrönd ezüst charm 790362 Pandora ékszer
Bőrönd ezüst charm 7 900 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín csillámló üveg charm 791670 Pandora ékszer
Rózsaszín csillámló üveg charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Pandora dupla szívei ezüst gyűrű Pandora ékszer
Pandora dupla szívei ezüst gyűrű 27 900 Ft
Thomas Sabo Rózsakvarc charm nyaklánc X0237-034-9-L60 Thomas Sabo
Rózsakvarc charm nyaklánc 20 200 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő ezüst amulettel LS022-378-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő ezüst amulettel 13 400 Ft
Desigual Genova Togo táska 17WAXPNR Desigual
Genova Togo táska 22 400 Ft
Desigual Loverty Carlin táska 17WAXFB3 Desigual
Loverty Carlin táska 22 400 Ft
Pandora ékszer Trópusi tengeri csillag ezüst fülbevaló 290748CZ Pandora ékszer
Trópusi tengeri csillag ezüst fülbevaló 13 900 Ft
Thomas Sabo Fatima kertje ezüst nyaknánc cirkóniával KE1380-051-14-L55v Thomas Sabo
Fatima kertje ezüst nyaknánc cirkóniával 47 350 Ft
Thomas Sabo Tigrisszem obszidián ezüst karkötő A1408-806-2 Thomas Sabo
Tigrisszem obszidián ezüst karkötő 26 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű október Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű október 12 500 Ft
Pandora ékszer Pandora időtlen elegancia ékszer szett PNF002 Pandora ékszer
Pandora időtlen elegancia ékszer szett 48 500 Ft
Desigual Vic Gossip táska 17WAXPMG Desigual
Vic Gossip táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett december gyűrűvel PNMFG012 Pandora ékszer
Születésköves szett december gyűrűvel 38 500 Ft
Thomas Sabo Fatima kertje 18K rosé arannyal bevont ezüst gyűrű cirkóniával rózsakvarccal TR2067-417-9-54 Thomas Sabo
Fatima kertje 18K rosé arannyal bevont ezüst gyűrű cirkóniával rózsakvarccal 47 350 Ft
Thomas Sabo Gravírozható kerek gyűrű Thomas Sabo
Gravírozható kerek gyűrű 23 400 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő gravírozható rozé lappal LS020-597-19-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő gravírozható rozé lappal 16 600 Ft
Thomas Sabo Korona csakra ezüst nyaklánc KE1682-051-21-L45 Thomas Sabo
Korona csakra ezüst nyaklánc 33 300 Ft
Pandora ékszer Júniusi Petite Memories ékszer szett közepes medál PNM0013 Pandora ékszer
Júniusi Petite Memories ékszer szett közepes medál 38 800 Ft
Pandora ékszer Y betű függő ezüst charm cirkóniával 791337CZ Pandora ékszer
Y betű függő ezüst charm cirkóniával 3 950 Ft
Pandora ékszer Rabul ejtett szív rozé fülbevaló 280528CZ Pandora ékszer
Rabul ejtett szív rozé fülbevaló 15 500 Ft
Pandora ékszer Május petite medálelem 792091NRG Pandora ékszer
Május petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Áttört leveles ezüst gyűrű cirkóniával 190965CZ Pandora ékszer
Áttört leveles ezüst gyűrű cirkóniával 36 900 Ft
Thomas Sabo Drap textil karkötő gravírozható ezüst lappal LS011-173-19-L20 Thomas Sabo
Drap textil karkötő gravírozható ezüst lappal 11 800 Ft
Pandora ékszer Egymásba fonódó ragyogás ezüst charm fehér cirkóniával 791968CZ Pandora ékszer
Egymásba fonódó ragyogás ezüst charm fehér cirkóniával 16 900 Ft
Thomas Sabo Lótusz ezüst nyaklánc gyémánttal D_KE0016-725-21-L45 Thomas Sabo
Lótusz ezüst nyaklánc gyémánttal 33 300 Ft
Thomas Sabo Fekete karkötő gravírozható lappal Thomas Sabo
Fekete karkötő gravírozható lappal 23 400 Ft
Paul Hewitt Világoskék hajókötél karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Világoskék hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Kankalin ezüst charm 791489 Pandora ékszer
Kankalin ezüst charm 5 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett január gyűrűvel PMFG001 Pandora ékszer
Születésköves szett január gyűrűvel 38 500 Ft
Pandora ékszer Csillogó kör ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Csillogó kör ezüst gyűrű cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Best friend Rose charm 781727CZ Pandora ékszer
Best friend Rose charm 13 900 Ft
Pandora ékszer O betű ezüst charm cirkóniával 791859CZ Pandora ékszer
O betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Tengeri csillag ezüst medál 390403CZ Pandora ékszer
Tengeri csillag ezüst medál 12 500 Ft
Pandora ékszer Szikrázó masni rozé ezüst gyűrű Pandora ékszer
Szikrázó masni rozé ezüst gyűrű 19 500 Ft
Pandora ékszer Legjobb barátok szív ezüst charm 791727CZ Pandora ékszer
Legjobb barátok szív ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Február ezüst fülbevaló szintetikus ametiszttel 290738SAM Pandora ékszer
Február ezüst fülbevaló szintetikus ametiszttel 12 500 Ft
Pandora ékszer C betű ezüst charm cirkóniával 791847CZ Pandora ékszer
C betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Édes szerelem ezüst charm 791812EN40 Pandora ékszer
Édes szerelem ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Szerencsehozó elefánt ezüst charm 791902 Pandora ékszer
Szerencsehozó elefánt ezüst charm 7 900 Ft
Pandora ékszer Szikrázó masnik ezüst fülbevaló cirkóniával 290555CZ Pandora ékszer
Szikrázó masnik ezüst fülbevaló cirkóniával 15 500 Ft
Pandora ékszer Pandora szívei szalag rose gyűrű rózsaszín Pandora ékszer
Pandora szívei szalag rose gyűrű rózsaszín 27 900 Ft
Pandora ékszer Hóember ezüst charm 792001CZ Pandora ékszer
Hóember ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Vintage elegancia ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Vintage elegancia ezüst gyűrű cirkóniával 19 500 Ft
Pandora ékszer Nefelejcs ezüst charm cirkóniával 791832ACZ Pandora ékszer
Nefelejcs ezüst charm cirkóniával 19 500 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín ragyogó szív ezüst charm 792069PCZ Pandora ékszer
Rózsaszín ragyogó szív ezüst charm 22 500 Ft
Pandora ékszer Szívedben örökké ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Szívedben örökké ezüst gyűrű cirkóniával 19 500 Ft
Pandora ékszer Egymásba fonódó ragyogás ezüst charm lila cirkóniával 791968ACZ Pandora ékszer
Egymásba fonódó ragyogás ezüst charm lila cirkóniával 16 900 Ft
Desigual Dallas Metal Splatte táska 17WAXPGK Desigual
Dallas Metal Splatte táska 19 200 Ft
Desigual Cuenca Metal Splatte táska 17WAXPAA Desigual
Cuenca Metal Splatte táska 22 400 Ft
Pandora ékszer Esti buli függő ezüst charm cirkóniával 791535CZ Pandora ékszer
Esti buli függő ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Pandora ékszer Tárd ki a szí­ved áttört ezüst charm 790964 Pandora ékszer
Tárd ki a szí­ved áttört ezüst charm 5 500 Ft
Pandora ékszer Szív ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Szív ezüst gyűrű cirkóniával 10 900 Ft
Pandora ékszer Ragyogó könnycseppek ezüst fülbevaló 296252CZ Pandora ékszer
Ragyogó könnycseppek ezüst fülbevaló 13 900 Ft
Thomas Sabo Rozé csakra karkötő LS034-898-10-L20 Thomas Sabo
Rozé csakra karkötő 16 600 Ft
Thomas Sabo Örökké együtt ezüst nyaklánc gyémánttal D_KE0021-725-14-L45 Thomas Sabo
Örökké együtt ezüst nyaklánc gyémánttal 54 100 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő horog medállal LS001-173-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő horog medállal 9 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst lánc gyöngyökhöz KK0003-001-12-L45 Thomas Sabo
Ezüst lánc gyöngyökhöz 13 400 Ft
Pandora ékszer Csillámló tollak ezüst fülbevaló cirkóniával 290584CZ Pandora ékszer
Csillámló tollak ezüst fülbevaló cirkóniával 33 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc kereszt medállal gyémánttal D_KE0024-725-14-L80 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc kereszt medállal gyémánttal 66 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett március gyűrűvel PNMFG003 Pandora ékszer
Születésköves szett március gyűrűvel 38 500 Ft
Paul Hewitt Drap bőr karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Drap bőr karkötő rozé horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Nővérek függő ezüst charm 791383 Pandora ékszer
Nővérek függő ezüst charm 16 900 Ft
Pandora ékszer Édes zene ezüst charm cirkóniával 791381CZ Pandora ékszer
Édes zene ezüst charm cirkóniával 15 500 Ft
Thomas Sabo Fekete textil karkötő gravírozható ezüst lappal LS012-173-11-L20 Thomas Sabo
Fekete textil karkötő gravírozható ezüst lappal 11 800 Ft
Desigual Cracovia Dusty táska 17WAXPJP Desigual
Cracovia Dusty táska 22 400 Ft
Pandora ékszer R betű ezüst charm cirkóniával 791862CZ Pandora ékszer
R betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Desigual Dallas Soft Me táska 17WAXPGR Desigual
Dallas Soft Me táska 19 200 Ft
Desigual Capri Troy táska 17WAXPBM Desigual
Capri Troy táska 22 400 Ft
Pandora ékszer Bölcs bagoly ezüst charm cirkóniával 791211CZN Pandora ékszer
Bölcs bagoly ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Pandora ékszer Vízöntő ezüst charm 791934 Pandora ékszer
Vízöntő ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Puzzle szív keret ezüst gyűrű Pandora ékszer
Puzzle szív keret ezüst gyűrű 13 900 Ft
Desigual McBee Mini Misha táska 17WAXPA7 Desigual
McBee Mini Misha táska 22 400 Ft
Thomas Sabo Bamuszkorall türkiz jáspis gumis karkötő Thomas Sabo
Bamuszkorall türkiz jáspis gumis karkötő 9 100 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett november PNMF011 Pandora ékszer
Születésköves szett november 28 900 Ft
Thomas Sabo Rózsakvarc karkötő gravírozható ezüst lappal LBA0001-034 Thomas Sabo
Rózsakvarc karkötő gravírozható ezüst lappal 26 900 Ft
Desigual Bolonia Viversnake táska 17WAXPHQ Desigual
Bolonia Viversnake táska 19 200 Ft
Pandora ékszer Szeptember petite medálelem 792091SSA Pandora ékszer
Szeptember petite medálelem 10 900 Ft
Thomas Sabo Állítható textil choker ezüst csakra medállal LSKE011-401-5-L80 Thomas Sabo
Állítható textil choker ezüst csakra medállal 13 400 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű kék Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű kék 16 900 Ft
Thomas Sabo Méhecskés karkötő szett TKM014 Thomas Sabo
Méhecskés karkötő szett 40 300 Ft
Pandora ékszer Kék virágmező muránói üveg charm 791666 Pandora ékszer
Kék virágmező muránói üveg charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Bájos marquise ezüst fülbevaló cirkóniával 290724CZ Pandora ékszer
Bájos marquise ezüst fülbevaló cirkóniával 24 900 Ft
Thomas Sabo Csavart karma kerék ezüst karkötő KA0006-637-21-L19 Thomas Sabo
Csavart karma kerék ezüst karkötő 13 400 Ft
Desigual Vic Mia táska 17WAXPTT Desigual
Vic Mia táska 25 600 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő csillogó szívvel LS029-401-19-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő csillogó szívvel 13 400 Ft
Thomas Sabo 18K rózsaarannyal bevont ezüst karkötő X0031-415-12 Thomas Sabo
18K rózsaarannyal bevont ezüst karkötő 22 100 Ft
Pandora ékszer Mesebeli kincs ezüst charm 792013NCC Pandora ékszer
Mesebeli kincs ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Összefonódó körök ezüst fülbevaló 290741CZ Pandora ékszer
Összefonódó körök ezüst fülbevaló 27 900 Ft
Thomas Sabo Thomas Sabo Obszidián karkötő szett TKM001 Thomas Sabo
Thomas Sabo Obszidián karkötő szett 18 900 Ft
Paul Hewitt Rózsaszín hajókötél karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Rózsaszín hajókötél karkötő ezüst horoggal 11 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst rózsakvarc hematit tenyésztett gyöngy karkötő X0188-581-7 Thomas Sabo
Ezüst rózsakvarc hematit tenyésztett gyöngy karkötő 10 500 Ft
Pandora ékszer Káprázatos százszorszép rozé charm 781480CZ Pandora ékszer
Káprázatos százszorszép rozé charm 24 900 Ft
Pandora ékszer Pandora ígéret gyűrű Pandora ékszer
Pandora ígéret gyűrű 27 900 Ft
Pandora ékszer S betű ezüst charm 791863CZ Pandora ékszer
S betű ezüst charm 7 900 Ft
Pandora ékszer Összekapcsoló szívek ezüst charm 792068CZ Pandora ékszer
Összekapcsoló szívek ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Augusztus petite medálelem 792091PE Pandora ékszer
Augusztus petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Pandora Csipke és virágzás ezüst karkötő szett PKC010 Pandora ékszer
Pandora Csipke és virágzás ezüst karkötő szett 33 300 Ft
Pandora ékszer Nyári vidámság charm tűzzománccal 792118ENMX Pandora ékszer
Nyári vidámság charm tűzzománccal 16 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc KE1106-001-12 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc 9 000 Ft
Pandora ékszer Vintage allure ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Vintage allure ezüst gyűrű cirkóniával 19 500 Ft
Pandora ékszer Szeptember ezüst medál szintetikus zafírral 390396SSA Pandora ékszer
Szeptember ezüst medál szintetikus zafírral 10 500 Ft
Thomas Sabo Karma beads ezüst nyaklánc KK0001-001-12 Thomas Sabo
Karma beads ezüst nyaklánc 22 100 Ft
Desigual Florida Soft Me táska 17WAXPCD Desigual
Florida Soft Me táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Április karkötő szett PKSZ017 Pandora ékszer
Április karkötő szett 49 400 Ft
Thomas Sabo Charm club ezüst karkötő Thomas Sabo
Charm club ezüst karkötő 26 900 Ft
Pandora ékszer Family petite medálelem 796295 Pandora ékszer
Family petite medálelem 2 900 Ft
Desigual Magnetic Exotic erszény 72Y9JH0 Desigual
Magnetic Exotic erszény 16 000 Ft
Pandora ékszer Fehér kankalin mező ezüst charm tűzzománccal cirkóniával 791488EN12 Pandora ékszer
Fehér kankalin mező ezüst charm tűzzománccal cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Júliusi Petite Memories ékszer szett közepes medál PNM0014 Pandora ékszer
Júliusi Petite Memories ékszer szett közepes medál 38 800 Ft
Pandora ékszer Sázszorszépmező rozé charm 780004EN12 Pandora ékszer
Sázszorszépmező rozé charm 16 900 Ft
Pandora ékszer Áttört mintás kosárfonás ezüst charm 790973 Pandora ékszer
Áttört mintás kosárfonás ezüst charm 5 500 Ft
Paul Hewitt Bordó bőr karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Bordó bőr karkötő ezüst horoggal 14 900 Ft
Thomas Sabo Szürke textil karkötő gravírozható kerek lappal LS025-173-5-L20 Thomas Sabo
Szürke textil karkötő gravírozható kerek lappal 11 800 Ft
Pandora ékszer Ragyogó könny csepp ezüst gyűrű Pandora ékszer
Ragyogó könny csepp ezüst gyűrű 24 900 Ft
Pandora ékszer Halak ezüst charm 791935 Pandora ékszer
Halak ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Legjob barátok függő ezüst charm 791950CZ Pandora ékszer
Legjob barátok függő ezüst charm 16 900 Ft
Pandora ékszer V betű ezüst charm cirkóniával 791866CZ Pandora ékszer
V betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Thomas Sabo Maori ornament ezüst karkötő A1570-637-21-L19 Thomas Sabo
Maori ornament ezüst karkötő 47 300 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű rózsaszín Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű rózsaszín 16 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett május gyűrűvel PNMFG005 Pandora ékszer
Születésköves szett május gyűrűvel 38 500 Ft
Pandora ékszer Karácsonyi kiskutya ezüst charm tűzzománccal 791769EN39 Pandora ékszer
Karácsonyi kiskutya ezüst charm tűzzománccal 10 900 Ft
Thomas Sabo Színes drágakő karkötő koponyával Thomas Sabo
Színes drágakő karkötő koponyával 33 300 Ft
Pandora ékszer Selymes szí­v ezüst charm 790137 Pandora ékszer
Selymes szí­v ezüst charm 7 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett február PNMF002 Pandora ékszer
Születésköves szett február 28 900 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín ragyogó cseppek ezüst charm 791755PCZ Pandora ékszer
Rózsaszín ragyogó cseppek ezüst charm 17 900 Ft
Thomas Sabo Csavart ezüst nyaklánc Thomas Sabo
Csavart ezüst nyaklánc 13 400 Ft
Thomas Sabo Rózsaszín bambusz korall ezüst karkötő Thomas Sabo
Rózsaszín bambusz korall ezüst karkötő 20 200 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív szeptember ezüst charm 791784SSA Pandora ékszer
Születésköves szív szeptember ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Január petite medálelem 792091GR Pandora ékszer
Január petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Lila virágmező muránói üveg charm 791667 Pandora ékszer
Lila virágmező muránói üveg charm 12 500 Ft
Thomas Sabo Levelek ezüst gyűrű gyémánttal Thomas Sabo
Levelek ezüst gyűrű gyémánttal 33 300 Ft
Thomas Sabo Bogyós és köves rozé gyűrű TR153-416- Thomas Sabo
Bogyós és köves rozé gyűrű 23 400 Ft
Pandora ékszer Ezüst stopper 796482 Pandora ékszer
Ezüst stopper 4 500 Ft
Pandora ékszer A Pandora szívei ezüst gyűrű 190963CZ Pandora ékszer
A Pandora szívei ezüst gyűrű 19 500 Ft
Pandora ékszer Ikonikus szív ezüst charm 796233CZ Pandora ékszer
Ikonikus szív ezüst charm 24 900 Ft
Thomas Sabo Papír sárkányos karkötő szett TMK003 Thomas Sabo
Papír sárkányos karkötő szett 25 700 Ft
Pandora ékszer Nyitható ezüst medál szívvel 792144CZ Pandora ékszer
Nyitható ezüst medál szívvel 16 900 Ft
Pandora ékszer Csillogó pálmafa függő ezüst charm cirkóniával 791540CZ Pandora ékszer
Csillogó pálmafa függő ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Thomas Sabo Africa háromszög ezüst nyaklánc KE1568-637-21-L45 Thomas Sabo
Africa háromszög ezüst nyaklánc 33 300 Ft
Desigual Toulouse Military táska 71X9JC7 Desigual
Toulouse Military táska 18 600 Ft
Pandora ékszer Szerelem szalag ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Szerelem szalag ezüst gyűrű cirkóniával 13 900 Ft
Thomas Sabo Szeretet fa ezüst nyaklánc KE1660-001-21 Thomas Sabo
Szeretet fa ezüst nyaklánc 33 300 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív december ezüst charm 791784NLB Pandora ékszer
Születésköves szív december ezüst charm 10 900 Ft
Thomas Sabo Kereszt charm choker szett SET0307-401-14 Thomas Sabo
Kereszt charm choker szett 18 500 Ft
Thomas Sabo Állítható tenyésztett gyöngy karkötő gravírozható ezüst lappal LBA0002-170-14-L21 Thomas Sabo
Állítható tenyésztett gyöngy karkötő gravírozható ezüst lappal 23 520 Ft
Pandora ékszer Pandora ikonikus rozé fülbevaló 280559CZ Pandora ékszer
Pandora ikonikus rozé fülbevaló 19 500 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű levendula Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű levendula 16 900 Ft
Pandora ékszer Időtlen elegancia rozé fülbevaló 280591CZ Pandora ékszer
Időtlen elegancia rozé fülbevaló 24 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű augusztus Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű augusztus 12 500 Ft
Thomas Sabo Királyi kereszt choker szett SET0298-395-7 Thomas Sabo
Királyi kereszt choker szett 114 900 Ft
Thomas Sabo 18K rózsaarannyal bevont ezüst lánc KE1219-415-12 Thomas Sabo
18K rózsaarannyal bevont ezüst lánc 24 500 Ft
Pandora ékszer Káprázatos százszorszép függő rozé charm 781491CZ Pandora ékszer
Káprázatos százszorszép függő rozé charm 13 900 Ft
Pandora ékszer Pandora ikonikus fülbevaló cirkóniával 290558CZ Pandora ékszer
Pandora ikonikus fülbevaló cirkóniával 22 500 Ft
Desigual Catania Gossip táska 17WAXPB2 Desigual
Catania Gossip táska 19 200 Ft
Thomas Sabo Türkiz achát obszidián karkötő gravírozható ezüst lappal - Love Bridge LBA0091-885-17 Thomas Sabo
Türkiz achát obszidián karkötő gravírozható ezüst lappal - Love Bridge 43 800 Ft
Pandora ékszer Geometrikus vonalak fülbevaló 296208CZ Pandora ékszer
Geometrikus vonalak fülbevaló 19 500 Ft
Pandora ékszer Sugárzó Pandora logó gyűrű Pandora ékszer
Sugárzó Pandora logó gyűrű 16 900 Ft
Pandora ékszer Boldog szülinapot ezüst charm tűzzománccal 791983EN117 Pandora ékszer
Boldog szülinapot ezüst charm tűzzománccal 13 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett március PNMF003 Pandora ékszer
Születésköves szett március 28 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst hematit gumis karkötő X0187-064-11 Thomas Sabo
Ezüst hematit gumis karkötő 10 500 Ft
Pandora ékszer Túláradó szeretet ezüst charm 14K arannyal tűzzománccal 791283EN23 Pandora ékszer
Túláradó szeretet ezüst charm 14K arannyal tűzzománccal 16 900 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín ragyogás ezüst charm cirkóniával 791969PCZ Pandora ékszer
Rózsaszín ragyogás ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Pandora ékszer Örökké szerelem függő ezüst charm 792042CZ Pandora ékszer
Örökké szerelem függő ezüst charm 16 900 Ft
Pandora ékszer Sorsfordulat karika ezüst fülbevaló cirkóniával 290576CZ Pandora ékszer
Sorsfordulat karika ezüst fülbevaló cirkóniával 22 500 Ft
Pandora ékszer Opálos rózsaszín fazettált kristály ezüst charm 791722NOP Pandora ékszer
Opálos rózsaszín fazettált kristály ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Babakocsi ezüst charm 792102CZ Pandora ékszer
Babakocsi ezüst charm 10 900 Ft
Thomas Sabo Nazar szeme gravírozható ezüst karkötő - Love Bridge LBA0101-051-14 Thomas Sabo
Nazar szeme gravírozható ezüst karkötő - Love Bridge 33 600 Ft
Desigual Amberes Frey táska 17WAXPJH Desigual
Amberes Frey táska 22 400 Ft
Pandora ékszer Legjobb pajtások ezüst charm 792151 Pandora ékszer
Legjobb pajtások ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Arany csillámgömb charm 796327EN146 Pandora ékszer
Arany csillámgömb charm 7 900 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín sugárzó cseppek ezüst charm 792095PCZ Pandora ékszer
Rózsaszín sugárzó cseppek ezüst charm 15 500 Ft
Pandora ékszer Kék ég pávé gömb ezüst charm cirkóniával 791261NSBMX Pandora ékszer
Kék ég pávé gömb ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Thomas Sabo Heliotrop jáspis obszidián tigrisszem gumis karkötő Thomas Sabo
Heliotrop jáspis obszidián tigrisszem gumis karkötő 9 100 Ft
Thomas Sabo Matt obszidián gumis karkötő Thomas Sabo
Matt obszidián gumis karkötő 8 200 Ft
Desigual Bowling Calgary táska 17WAXPBN Desigual
Bowling Calgary táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Masni ezüst charm 791204 Pandora ékszer
Masni ezüst charm 7 900 Ft
Pandora ékszer Dí­szes arany pávé gömb ezüst charm cirkóniával 791051FCZ Pandora ékszer
Dí­szes arany pávé gömb ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Pandora ékszer Káprázatos csepp ezüst charm 796214CZ Pandora ékszer
Káprázatos csepp ezüst charm 16 900 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő gravírozható arany lappal LS019-848-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő gravírozható arany lappal 16 600 Ft
Thomas Sabo Királyi fekete choker szett SET312-398-11 Thomas Sabo
Királyi fekete choker szett 39 700 Ft
Pandora ékszer Időtlen elegancia rozé gyűrű Pandora ékszer
Időtlen elegancia rozé gyűrű 24 900 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín kankalin mező ezüst charm tűzzománccal cirkóniával 791488EN68 Pandora ékszer
Rózsaszín kankalin mező ezüst charm tűzzománccal cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Szívekbe zárva kék ezüst charm 792036NBS Pandora ékszer
Szívekbe zárva kék ezüst charm 16 900 Ft
Pandora ékszer Romantika ezüst charm 792108CZ Pandora ékszer
Romantika ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Örökké Pandora rozé fülbevaló 280585CZ Pandora ékszer
Örökké Pandora rozé fülbevaló 16 900 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű cseresznye Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű cseresznye 16 900 Ft
Pandora ékszer November ezüst fülbevaló citrinnel 290738CI Pandora ékszer
November ezüst fülbevaló citrinnel 12 500 Ft
Pandora ékszer Kékeszöld pávé gömb ezüst charm cirkóniával 791051MCZ Pandora ékszer
Kékeszöld pávé gömb ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Pandora ékszer Az örökkévalóság szíve ezüst charm 796200CZ Pandora ékszer
Az örökkévalóság szíve ezüst charm 24 900 Ft
Thomas Sabo Hórusz szeme ezüst karkötő cirkóniával A1525-643-11-L19.5 Thomas Sabo
Hórusz szeme ezüst karkötő cirkóniával 26 900 Ft
Thomas Sabo Álomcsapda ezüst bambusz korall achát türkiz karkötő cirkóniával LBA0094-888-7 Thomas Sabo
Álomcsapda ezüst bambusz korall achát türkiz karkötő cirkóniával 66 900 Ft
Pandora ékszer Piros tűsarkú ezüst charm 792154EN09 Pandora ékszer
Piros tűsarkú ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Végtelen csillogás ezüst charm 791872 Pandora ékszer
Végtelen csillogás ezüst charm 5 500 Ft
Thomas Sabo Szív ornament ezüst nyaklánc gyémánttal D_KE0018-725-21-L45 Thomas Sabo
Szív ornament ezüst nyaklánc gyémánttal 33 300 Ft
Pandora ékszer Szeptember ezüst fülbevaló szintetikus zafírral 290738SSA Pandora ékszer
Szeptember ezüst fülbevaló szintetikus zafírral 12 500 Ft
Thomas Sabo Afrika POWER karkötő Thomas Sabo
Afrika POWER karkötő 33 300 Ft
Pandora ékszer Végtelen szeretet ezüst fülbevaló cirkóniával 290695CZ Pandora ékszer
Végtelen szeretet ezüst fülbevaló cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Galaxis rozé charm 781388CZ Pandora ékszer
Galaxis rozé charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív augusztus ezüst charm 791784PE Pandora ékszer
Születésköves szív augusztus ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Imádott édesanyám függő ezüst charm 791883CZ Pandora ékszer
Imádott édesanyám függő ezüst charm 12 500 Ft
Paul Hewitt Drap bőr dupla karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Drap bőr dupla karkötő ezüst horoggal 19 900 Ft
Pandora ékszer Májusi karkötő szett PKSZ018 Pandora ékszer
Májusi karkötő szett 49 400 Ft
Pandora ékszer Barátság csillag ezüst charm 792148EN23 Pandora ékszer
Barátság csillag ezüst charm 15 500 Ft
Thomas Sabo Fatima kertje cirkónia ezüst gyűrű TR2069-051-14 Thomas Sabo
Fatima kertje cirkónia ezüst gyűrű 20 200 Ft
Pandora ékszer Pandora szívei glória ezüst gyűrű Pandora ékszer
Pandora szívei glória ezüst gyűrű 19 500 Ft
Thomas Sabo Bambusz korall charm nyaklánc X0236-015-10-L60 Thomas Sabo
Bambusz korall charm nyaklánc 20 200 Ft
Pandora ékszer Ünneplő szívek ezüst charm 792060 Pandora ékszer
Ünneplő szívek ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Köves kívánság ezüst gyűrű Pandora ékszer
Köves kívánság ezüst gyűrű 7 900 Ft
Pandora ékszer Szív alakú tűzzománc medálelem  792119EN23 Pandora ékszer
Szív alakú tűzzománc medálelem 7 900 Ft
Pandora ékszer Gyümölcsös koktél ezüst charm 792153ENMX Pandora ékszer
Gyümölcsös koktél ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Pandora édes ígéret gyűrű Pandora ékszer
Pandora édes ígéret gyűrű 27 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett szeptember PNMF009 Pandora ékszer
Születésköves szett szeptember 28 900 Ft
Pandora ékszer Június ezüst medál holdkővel 390396MSG Pandora ékszer
Június ezüst medál holdkővel 10 500 Ft
Pandora ékszer Ezüst gyűrű cirkóniával 190923CZ-56 Pandora ékszer
Ezüst gyűrű cirkóniával 17 900 Ft
Pandora ékszer Oroszlán ezüst charm 791940 Pandora ékszer
Oroszlán ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Pávé gömb rozé charm 781051CZ Pandora ékszer
Pávé gömb rozé charm 22 500 Ft
Thomas Sabo Rozé koponya karkötő tenyésztett gyönggyel - Love Bridge LBA0079-904-14 Thomas Sabo
Rozé koponya karkötő tenyésztett gyönggyel - Love Bridge 33 600 Ft
Thomas Sabo Szkarabeusz ezüst nyaklánc 18K arannyal bevonva KE1522-413-12-45 Thomas Sabo
Szkarabeusz ezüst nyaklánc 18K arannyal bevonva 50 600 Ft
Thomas Sabo Csavart feketített ezüst nyaklánc KE1349-637-12 Thomas Sabo
Csavart feketített ezüst nyaklánc 15 000 Ft
Thomas Sabo Csavart ezüst lánc gyöngyökhöz KK0005-637-21-L45 Thomas Sabo
Csavart ezüst lánc gyöngyökhöz 16 600 Ft
Thomas Sabo 18K rosé arannyal bevont ezüst karkötő  A1328-415-12 Thomas Sabo
18K rosé arannyal bevont ezüst karkötő 33 300 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett január PNMF001 Pandora ékszer
Születésköves szett január 28 900 Ft
Thomas Sabo Karkötő szett francia liliom ezüst karma gyönggyel feketitett TKM026 Thomas Sabo
Karkötő szett francia liliom ezüst karma gyönggyel feketitett 35 500 Ft
Pandora ékszer Szeretet ragyogó köteléke ezüst medál 390385CZ Pandora ékszer
Szeretet ragyogó köteléke ezüst medál 15 500 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű menta Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű menta 16 900 Ft
Pandora ékszer Latin szerelmes szív ezüst charm 792048EN117 Pandora ékszer
Latin szerelmes szív ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív november ezüst charm 791784CI Pandora ékszer
Születésköves szív november ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Leányi szeretet ezüst charm cirkóniával 791726PCZ Pandora ékszer
Leányi szeretet ezüst charm cirkóniával 10 900 Ft
Thomas Sabo Barna kék charm karkötő X0228-953-7-L18.5 Thomas Sabo
Barna kék charm karkötő 20 200 Ft
Pandora ékszer Fénylő csepp ezüst gyűrű kristály gyönggyel Pandora ékszer
Fénylő csepp ezüst gyűrű kristály gyönggyel 13 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett október gyűrűvel PMFG010 Pandora ékszer
Születésköves szett október gyűrűvel 38 500 Ft
Pandora ékszer Júniusi karkötő szett PKSZ019 Pandora ékszer
Júniusi karkötő szett 49 400 Ft
Thomas Sabo Multikolor ásvány charm nyaklánc X0235-952-7-L60 Thomas Sabo
Multikolor ásvány charm nyaklánc 20 200 Ft
Pandora ékszer Pandora Fényes ösvény karkötő PKC002 Pandora ékszer
Pandora Fényes ösvény karkötő 39 300 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc X0001-001-12 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc 7 700 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett június gyűrűvel PNMFG006 Pandora ékszer
Születésköves szett június gyűrűvel 38 500 Ft
Thomas Sabo Rózsaszín fehér karkötő gravírozható szívvel Thomas Sabo
Rózsaszín fehér karkötő gravírozható szívvel 23 400 Ft
Thomas Sabo 18K arannyal bevont ezüst lánc  Ke1106-413-12 Thomas Sabo
18K arannyal bevont ezüst lánc 21 400 Ft
Desigual Madeira Cougar táska 17WAXPJA Desigual
Madeira Cougar táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Szeretet és útmutatás rozé charm 781389 Pandora ékszer
Szeretet és útmutatás rozé charm 16 900 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő gravírozható kerek lappal LS018-173-11-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő gravírozható kerek lappal 11 800 Ft
Pandora ékszer Július ezüst fülbevaló szintetikus rubinnal 290738SRU Pandora ékszer
Július ezüst fülbevaló szintetikus rubinnal 12 500 Ft
Thomas Sabo Ametiszt rozé dupla karkötő A1718-061-13-L19 Thomas Sabo
Ametiszt rozé dupla karkötő 33 300 Ft
Thomas Sabo Szív örökké ezüst gyűrű Thomas Sabo
Szív örökké ezüst gyűrű 33 300 Ft
Paul Hewitt Drap hajókötél karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Drap hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Október ezüst medál rószaszín kristállyal 390396NOP Pandora ékszer
Október ezüst medál rószaszín kristállyal 10 500 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy tigrisszem hematit gumis karkötő Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy tigrisszem hematit gumis karkötő 9 100 Ft
Pandora ékszer Fénylő toll ezüst gyűrű Pandora ékszer
Fénylő toll ezüst gyűrű 22 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst charm club karkötő vékony X0163-001-12 Thomas Sabo
Ezüst charm club karkötő vékony 8 300 Ft
Pandora ékszer Káprázatos csepp ezüst fülbevaló cirkóniával 290726CZ Pandora ékszer
Káprázatos csepp ezüst fülbevaló cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Csillámló cseppek zöldeskék ezüst charm 791755MCZ Pandora ékszer
Csillámló cseppek zöldeskék ezüst charm 17 900 Ft
Thomas Sabo Szív csakra ezüst nyaklánc KE1683-051-21-L45 Thomas Sabo
Szív csakra ezüst nyaklánc 33 300 Ft
Pandora ékszer Pandora ikonikus gyűrű Pandora ékszer
Pandora ikonikus gyűrű 27 900 Ft
Pandora ékszer Petite nyitható szív medál 792111CZ Pandora ékszer
Petite nyitható szív medál 19 500 Ft
Pandora ékszer Április ezüst medál hegyikristállyal 390396RC Pandora ékszer
Április ezüst medál hegyikristállyal 10 500 Ft
Thomas Sabo Rozé csakra nyaklánc KE1686-416-40-L45 Thomas Sabo
Rozé csakra nyaklánc 50 600 Ft
Thomas Sabo Koponya ékszer szett TNM0010 Thomas Sabo
Koponya ékszer szett 35 600 Ft
Pandora ékszer Áttört vadvirág ezüst charm 790890 Pandora ékszer
Áttört vadvirág ezüst charm 5 500 Ft
Pandora ékszer Májusi Petite Memories ékszer szett nagy medál PNM0010 Pandora ékszer
Májusi Petite Memories ékszer szett nagy medál 47 800 Ft
Thomas Sabo Fatima keze ezüst gyűrű cirkóniával TR2076-051-14 Thomas Sabo
Fatima keze ezüst gyűrű cirkóniával 23 400 Ft
Thomas Sabo Thomas Sabo Arabeszk szives ezüst nyaklánc TNM006 Thomas Sabo
Thomas Sabo Arabeszk szives ezüst nyaklánc 19 800 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy ezüst karkötő X0041-082-14 Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy ezüst karkötő 10 500 Ft
Pandora ékszer Ezüst fülbevaló éjkék kristállyal 290561NBC Pandora ékszer
Ezüst fülbevaló éjkék kristállyal 16 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett augusztus PNMF008 Pandora ékszer
Születésköves szett augusztus 28 900 Ft
Thomas Sabo Achát rozé dupla karkötő A1716-325-14-L19 Thomas Sabo
Achát rozé dupla karkötő 33 300 Ft
Paul Hewitt Rózaszín fehér sötétkék hajókötél karkötő bronz horoggal Paul Hewitt
Rózaszín fehér sötétkék hajókötél karkötő bronz horoggal 8 900 Ft
Pandora ékszer Mesebeli tiara ezüst gyűrű Pandora ékszer
Mesebeli tiara ezüst gyűrű 19 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív február ezüst charm 791784SAM Pandora ékszer
Születésköves szív február ezüst charm 10 900 Ft
Thomas Sabo Karma beads ezüst karkötő  KA0001-001-12 Thomas Sabo
Karma beads ezüst karkötő 17 500 Ft
Thomas Sabo 18K rózsaarannyal bevont ezüst nyaklánc KE1106-415-12-L50 Thomas Sabo
18K rózsaarannyal bevont ezüst nyaklánc 21 400 Ft
Pandora ékszer Rózsaarany csillámgömb charm 796327EN145 Pandora ékszer
Rózsaarany csillámgömb charm 7 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst karkötő türkizzel A1670-878-17-L19 Thomas Sabo
Ezüst karkötő türkizzel 20 200 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű fehér Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű fehér 16 900 Ft
Pandora ékszer Kék apró fazettált szintetikus kék kvarc ezüst charm 791499SBQ Pandora ékszer
Kék apró fazettált szintetikus kék kvarc ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Szív alakú medálelem tűzzománc 792112EN23 Pandora ékszer
Szív alakú medálelem tűzzománc 5 500 Ft
Pandora ékszer Időtlen elegancia ezüst fülbevaló cirkóniával 290591CZ Pandora ékszer
Időtlen elegancia ezüst fülbevaló cirkóniával 19 500 Ft
Pandora ékszer Taláros bagoly ezüst charm svájci kék kristállyal 791502NSB Pandora ékszer
Taláros bagoly ezüst charm svájci kék kristállyal 13 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst szív choker szett SET0309-173-12 Thomas Sabo
Ezüst szív choker szett 18 900 Ft
Thomas Sabo Cicás színes karkötő szett TKMO006 Thomas Sabo
Cicás színes karkötő szett 18 100 Ft
Desigual Hamar Cougar táska 17WAXPRG Desigual
Hamar Cougar táska 31 900 Ft
Thomas Sabo Karma kerék rozé karkötő KA0005-415-40-L19 Thomas Sabo
Karma kerék rozé karkötő 30 400 Ft
Pandora ékszer Káprázatos százszorszép ezüst gyűrű Pandora ékszer
Káprázatos százszorszép ezüst gyűrű 16 900 Ft
Thomas Sabo Klasszikus ezüst gyűrű Thomas Sabo
Klasszikus ezüst gyűrű 20 300 Ft
Thomas Sabo Kék fehér karkötő gravírozható lappal Thomas Sabo
Kék fehér karkötő gravírozható lappal 23 400 Ft
Thomas Sabo Szeretetfa rozé karkötő LS036-898-6-L20 Thomas Sabo
Szeretetfa rozé karkötő 16 600 Ft
Pandora ékszer Pandora Szeretet szirmos ezüst karkötő szett PKC016 Pandora ékszer
Pandora Szeretet szirmos ezüst karkötő szett 45 900 Ft
Thomas Sabo Köves szív choker szett SET0305-401-14 Thomas Sabo
Köves szív choker szett 18 500 Ft
Thomas Sabo Ásvány karkötő ezüst koponyával A1532-926-7 Thomas Sabo
Ásvány karkötő ezüst koponyával 26 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű november Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű november 12 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst lánc X0002-001-12 Thomas Sabo
Ezüst lánc 8 000 Ft
Pandora ékszer Anya és lánya szívek 792072EN40 Pandora ékszer
Anya és lánya szívek 16 900 Ft
Pandora ékszer Könnycsepp körvonal ezüst gyűrű Pandora ékszer
Könnycsepp körvonal ezüst gyűrű 16 900 Ft
Pandora ékszer Végtelenség rozé charm 781872 Pandora ékszer
Végtelenség rozé charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő Fatima kezével LS023-905-19-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő Fatima kezével 13 400 Ft
Thomas Sabo Színes kereszt choker szett SET0303-396-7 Thomas Sabo
Színes kereszt choker szett 26 800 Ft
Pandora ékszer Január ezüst fülbevaló gránáttal 290738GR Pandora ékszer
Január ezüst fülbevaló gránáttal 12 500 Ft
Pandora ékszer Cseppecskék ezüst gyűrű cirkóniával 190945CZ Pandora ékszer
Cseppecskék ezüst gyűrű cirkóniával 13 900 Ft
Pandora ékszer Az én illatom ezüst charm cirkóniával 791889CZ Pandora ékszer
Az én illatom ezüst charm cirkóniával 13 900 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő ezüst lóherével LS017-173-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő ezüst lóherével 9 900 Ft
Thomas Sabo Fonott ezüst gyűrű Thomas Sabo
Fonott ezüst gyűrű 30 400 Ft
Pandora ékszer Corno szerencse amulett charm 791361EN09 Pandora ékszer
Corno szerencse amulett charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Szeptemberi karkötő szett PKC027 Pandora ékszer
Szeptemberi karkötő szett 49 400 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy gumis karkötő Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy gumis karkötő 13 400 Ft
Thomas Sabo Türkiz virág karkötő szett TKM0022 Thomas Sabo
Türkiz virág karkötő szett 29 300 Ft
Pandora ékszer Szeretet kötelék ezüst charm 792146CZ Pandora ékszer
Szeretet kötelék ezüst charm 16 900 Ft
Pandora ékszer Pandora ikonikus szív ezüst charm 796218CZ Pandora ékszer
Pandora ikonikus szív ezüst charm 15 500 Ft
Pandora ékszer Százszorszép ezüst gyűrű Pandora ékszer
Százszorszép ezüst gyűrű 10 900 Ft
Pandora ékszer Augusztusi Petite Memories ékszer szett nagy medál PNM0015 Pandora ékszer
Augusztusi Petite Memories ékszer szett nagy medál 47 800 Ft
Thomas Sabo Csillogó kör ezüst nyaklánc KE1650-051-14-L45 Thomas Sabo
Csillogó kör ezüst nyaklánc 26 900 Ft
Pandora ékszer Kék szív petite medálelem 792169EN41 Pandora ékszer
Kék szív petite medálelem 4 500 Ft
Pandora ékszer December petite medálelem 792091NLB Pandora ékszer
December petite medálelem 10 900 Ft
Thomas Sabo Türkiz tenyésztett gyöngy tigrisszem charm karkötő X0224-951-17-L18.5 Thomas Sabo
Türkiz tenyésztett gyöngy tigrisszem charm karkötő 20 200 Ft
Pandora ékszer Klasszikus elegancia ezüst fülbevaló 290594CZ Pandora ékszer
Klasszikus elegancia ezüst fülbevaló 22 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű december Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű december 12 500 Ft
Pandora ékszer Július ezüst medál szintetikus rubinnal 390396SRU Pandora ékszer
Július ezüst medál szintetikus rubinnal 10 500 Ft
Desigual Capri Snake Patch táska 17WAXPDF Desigual
Capri Snake Patch táska 25 600 Ft
Desigual Cuenca Caribou táska 17WAXPHP Desigual
Cuenca Caribou táska 31 900 Ft
Thomas Sabo Karkötő szett obszidián karma gyönggyel TKM024 Thomas Sabo
Karkötő szett obszidián karma gyönggyel 25 000 Ft
Pandora ékszer Mérleg ezüst charm 791942 Pandora ékszer
Mérleg ezüst charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Nyíló virág szett SET0311-399-21 Thomas Sabo
Nyíló virág szett 22 100 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő életfával LS008-401-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő életfával 16 600 Ft
Desigual Cracovia Troya táska 17WAXPHN Desigual
Cracovia Troya táska 22 400 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű március Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű március 12 500 Ft
Pandora ékszer Díszes virág ezüst charm cirkóniával 791820PCZMX Pandora ékszer
Díszes virág ezüst charm cirkóniával 22 500 Ft
Desigual Varsovia Caribou táska 17WAXPCY Desigual
Varsovia Caribou táska 22 400 Ft
Pandora ékszer December ezüst fülbevaló London kék kristállyal 290738NLB Pandora ékszer
December ezüst fülbevaló London kék kristállyal 12 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc koponya medállal gyémánttal D_KE0026-356-21-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc koponya medállal gyémánttal 66 900 Ft
Pandora ékszer Angyali szeretet ezüst charm 792010CZ Pandora ékszer
Angyali szeretet ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű április Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű április 12 500 Ft
Thomas Sabo Feketített csavart ezüst nyaklánc Thomas Sabo
Feketített csavart ezüst nyaklánc 16 600 Ft
Pandora ékszer Pandora Angyalos karkötő PKC001 Pandora ékszer
Pandora Angyalos karkötő 30 000 Ft
Pandora ékszer Diplomaosztó ezüst charm 791892 Pandora ékszer
Diplomaosztó ezüst charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő ezüst lótusz virággal LS015-401-11-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő ezüst lótusz virággal 11 800 Ft
Thomas Sabo Kathmandu hematit karkötő feketített ezüst lappal LBA0010-808-5 Thomas Sabo
Kathmandu hematit karkötő feketített ezüst lappal 30 400 Ft
Pandora ékszer Vízöntő karkötő szett PKSZ010 Pandora ékszer
Vízöntő karkötő szett 51 400 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín szív petite medálelem 792169EN24 Pandora ékszer
Rózsaszín szív petite medálelem 4 500 Ft
Pandora ékszer Fehér kankalinmező rozé charm 781488EN12 Pandora ékszer
Fehér kankalinmező rozé charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Y betű ezüst charm cirkóniával 791869CZ Pandora ékszer
Y betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Paul Hewitt Világoskék bőr karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Világoskék bőr karkötő ezüst horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Apró karika ezüst gyűrű Pandora ékszer
Apró karika ezüst gyűrű 22 500 Ft
Pandora ékszer Pandora szívei ékszer szett PNF009 Pandora ékszer
Pandora szívei ékszer szett 38 800 Ft
Thomas Sabo 18K rosé arannyal bevont ezüst gyűrű szintetikus korunddal cirkóniával Thomas Sabo
18K rosé arannyal bevont ezüst gyűrű szintetikus korunddal cirkóniával 28 650 Ft
Pandora ékszer Júniusi Petite Memories ékszer szett nagy medállal PNM0012 Pandora ékszer
Júniusi Petite Memories ékszer szett nagy medállal 47 800 Ft
Pandora ékszer Petite Memories mindörökké szerelem ékszer szett PNM016 Pandora ékszer
Petite Memories mindörökké szerelem ékszer szett 38 800 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy charm karkötő X0225-082-14-L18.5 Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy charm karkötő 23 400 Ft
Pandora ékszer F betű ezüst charm cirkóniával 791850CZ Pandora ékszer
F betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Thomas Sabo Achát obszidián türkiz karkötő gravírozható ezüst lappal  LBA0093-885-14 Thomas Sabo
Achát obszidián türkiz karkötő gravírozható ezüst lappal 43 800 Ft
Pandora ékszer Január ezüst medál gránáttal 390396GR Pandora ékszer
Január ezüst medál gránáttal 10 500 Ft
Pandora ékszer Vintage báj függő ezüst fülbevaló cirkóniával 290722CZ Pandora ékszer
Vintage báj függő ezüst fülbevaló cirkóniával 27 900 Ft
Pandora ékszer Lila sugárzó cseppek ezüst charm 792095LCZ Pandora ékszer
Lila sugárzó cseppek ezüst charm 15 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst gyűrű négyzetes cirkóniával Thomas Sabo
Ezüst gyűrű négyzetes cirkóniával 23 400 Ft
Paul Hewitt Lazac bőr karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Lazac bőr karkötő rozé horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Odaadó szív ezüst charm 792149EN24 Pandora ékszer
Odaadó szív ezüst charm 15 500 Ft
Pandora ékszer Cseresznyeszín muránói üveg ezüst charm cirkónia szivekkel 791664PCZ Pandora ékszer
Cseresznyeszín muránói üveg ezüst charm cirkónia szivekkel 10 900 Ft
Thomas Sabo Hópelyhes színes karkötő szett TKMO007 Thomas Sabo
Hópelyhes színes karkötő szett 18 100 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő csillogó körrel LS010-401-11-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő csillogó körrel 13 400 Ft
Pandora ékszer Szívek fája ezüst charm 792106EN23 Pandora ékszer
Szívek fája ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer B betű ezüst charm cirkóniával 791846CZ Pandora ékszer
B betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Pandora ékszer Opálos rózsaszín ragyogó szívek ezüst charm 791725NOP Pandora ékszer
Opálos rózsaszín ragyogó szívek ezüst charm 20 900 Ft
Pandora ékszer Szíves ezüst gyűrű 14K arannyal 190927-54 Pandora ékszer
Szíves ezüst gyűrű 14K arannyal 22 500 Ft
Pandora ékszer A Pandora szíve ezüst charm 792082CZ Pandora ékszer
A Pandora szíve ezüst charm 22 500 Ft
Pandora ékszer Dupla pillangó függő ezüst charm cirkóniával 791844CZ Pandora ékszer
Dupla pillangó függő ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Desigual Misha Capri táska 17WAXPA6 Desigual
Misha Capri táska 22 400 Ft
Thomas Sabo Ezüst charm club karkötő nagy X0032-001-12 Thomas Sabo
Ezüst charm club karkötő nagy 22 100 Ft
Pandora ékszer A szeretet szívei ezüst gyűrű Pandora ékszer
A szeretet szívei ezüst gyűrű 13 900 Ft
Pandora ékszer Játékos delfin függő ezüst charm cirkóniával 791541CZ Pandora ékszer
Játékos delfin függő ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Thomas Sabo Drap textil karkötő gravírozható szívvel LS026-173-19-L20 Thomas Sabo
Drap textil karkötő gravírozható szívvel 11 800 Ft
Pandora ékszer Ragyogó szeretet csomó ezüst medál 390401WCP Pandora ékszer
Ragyogó szeretet csomó ezüst medál 15 500 Ft
Pandora ékszer Szeretek olvasni ezüst charm 791984 Pandora ékszer
Szeretek olvasni ezüst charm 10 900 Ft
Paul Hewitt Fekete hajókötél karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Fekete hajókötél karkötő ezüst horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer E betű ezüst charm cirkóniával 791849CZ Pandora ékszer
E betű ezüst charm cirkóniával 7 900 Ft
Thomas Sabo Multikolor ásvány karkötő X0223-952-7-L18.5 Thomas Sabo
Multikolor ásvány karkötő 20 200 Ft
Pandora ékszer A szerelem örök ezüst charm cirkóniával 791813CZ Pandora ékszer
A szerelem örök ezüst charm cirkóniával 15 500 Ft
Pandora ékszer Október ezüst fülbevaló opál rózsaszín kristállyal 290738NOP Pandora ékszer
Október ezüst fülbevaló opál rózsaszín kristállyal 12 500 Ft
Pandora ékszer Április ezüst fülbevaló hegyikristállyal 290738RC Pandora ékszer
Április ezüst fülbevaló hegyikristállyal 12 500 Ft
Pandora ékszer Június petite medálelem 792091MSG Pandora ékszer
Június petite medálelem 10 900 Ft
Desigual Amberes Winter Stripes táska 17WAXFGH Desigual
Amberes Winter Stripes táska 22 400 Ft
Thomas Sabo Rózsakvarc karkötő gravírozható szívvel Thomas Sabo
Rózsakvarc karkötő gravírozható szívvel 23 400 Ft
Thomas Sabo Kék spinel ezüst gyűrű Thomas Sabo
Kék spinel ezüst gyűrű 16 600 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő szív végtelennel LS004-173-19-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő szív végtelennel 11 800 Ft
Pandora ékszer Pandora Kristályvirág ékszer szett PSZ002 Pandora ékszer
Pandora Kristályvirág ékszer szett 46 900 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő rozé dupla szívvel LS007-597-9-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő rozé dupla szívvel 16 600 Ft
Pandora ékszer Lila apró fazettált cirkónia ezüst charm 791499ACZ Pandora ékszer
Lila apró fazettált cirkónia ezüst charm 12 500 Ft
Thomas Sabo Végtelen ezüst charm nyaklánc X0206-001-12-L42v Thomas Sabo
Végtelen ezüst charm nyaklánc 16 600 Ft
Pandora ékszer Kristályos hópelyhek ezüst fülbevaló kristállyal cirkóniával 290590NBLMX Pandora ékszer
Kristályos hópelyhek ezüst fülbevaló kristállyal cirkóniával 19 500 Ft
Pandora ékszer Ragyogó tollak áttört ezüst charm cirkóniával 791749CZ Pandora ékszer
Ragyogó tollak áttört ezüst charm cirkóniával 15 500 Ft
Thomas Sabo Obszidián ezüst karkötő vésett mintával LBA0011-811-11-L21 Thomas Sabo
Obszidián ezüst karkötő vésett mintával 30 400 Ft
Pandora ékszer Kos ezüst charm 791936 Pandora ékszer
Kos ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Anyai szeretet ezüst charm 791519 Pandora ékszer
Anyai szeretet ezüst charm 6 900 Ft
Pandora ékszer Menyasszony vőlegény ezüst charm tűzzománccal 791840ENMX Pandora ékszer
Menyasszony vőlegény ezüst charm tűzzománccal 10 900 Ft
Thomas Sabo Bőr karkötő kereszttel Thomas Sabo
Bőr karkötő kereszttel 61 100 Ft
Thomas Sabo Obszidián charm karkötő X0226-840-11-L18.5 Thomas Sabo
Obszidián charm karkötő 20 200 Ft
Pandora ékszer Óceán pávé gömb ezüst charm cirkóniával 791261MCZMX Pandora ékszer
Óceán pávé gömb ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc obszidiánnal KE1672-704-11-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc obszidiánnal 30 400 Ft
Desigual Roma Birmania táska 17WAXPEG Desigual
Roma Birmania táska 31 900 Ft
Pandora ékszer Október petite medálelem 792091NOP Pandora ékszer
Október petite medálelem 10 900 Ft
Thomas Sabo Kereszt ezüst gyűrű gyémánttal Thomas Sabo
Kereszt ezüst gyűrű gyémánttal 66 900 Ft
Pandora ékszer Belső ragyogás rozé charm 781370CZ Pandora ékszer
Belső ragyogás rozé charm 19 500 Ft
Thomas Sabo Arany levelek gyémánttal ezüst gyűrű Thomas Sabo
Arany levelek gyémánttal ezüst gyűrű 47 300 Ft
Pandora ékszer Szeretettel teli rozé charm 781811 Pandora ékszer
Szeretettel teli rozé charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Születésnapi torta ezüst charm 792061ENMX Pandora ékszer
Születésnapi torta ezüst charm 13 900 Ft
Pandora ékszer Kristályvirág ezüst fülbevaló 290732CZ Pandora ékszer
Kristályvirág ezüst fülbevaló 19 500 Ft
Pandora ékszer Örökké barátok ezüst charm cirkóniával 791948CZ Pandora ékszer
Örökké barátok ezüst charm cirkóniával 12 500 Ft
Paul Hewitt Halvány rózsaszín bőr karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Halvány rózsaszín bőr karkötő rozé horoggal 14 900 Ft
Pandora ékszer Irizáló sötétlila muránói üveg ezüst charm 791663 Pandora ékszer
Irizáló sötétlila muránói üveg ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Kristályvirág ezüst medál 390392CZ Pandora ékszer
Kristályvirág ezüst medál 16 900 Ft
Pandora ékszer Ragyogó ruha ezüst charm 792062CZ Pandora ékszer
Ragyogó ruha ezüst charm 12 500 Ft
Paul Hewitt Fekete hajókötél karkötő fekete horoggal Paul Hewitt
Fekete hajókötél karkötő fekete horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Rabul ejtett szí­v ezüst fülbevaló 290528CZ Pandora ékszer
Rabul ejtett szí­v ezüst fülbevaló 12 500 Ft
Thomas Sabo Lápisz ezüst karkötő Thomas Sabo
Lápisz ezüst karkötő 11 500 Ft
Pandora ékszer Végtelen fény ezüst gyűrű Pandora ékszer
Végtelen fény ezüst gyűrű 10 900 Ft
Pandora ékszer Csillámló szív ezüst charm tűzzománccal 791886EN113 Pandora ékszer
Csillámló szív ezüst charm tűzzománccal 10 900 Ft
Thomas Sabo Drap textil karkötő gravírozható rozé lappal LS027-597-19-L20 Thomas Sabo
Drap textil karkötő gravírozható rozé lappal 16 600 Ft
Thomas Sabo Kis szív ezüst nyaklánc KE1643-051-14-L45 Thomas Sabo
Kis szív ezüst nyaklánc 33 300 Ft
Pandora ékszer Sugárzó cseppek ezüst charm 792095CZ Pandora ékszer
Sugárzó cseppek ezüst charm 15 500 Ft
Pandora ékszer Vad szívek charm 791649 Pandora ékszer
Vad szívek charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Ragyogó szeretet csomó ezüst gyűrű Pandora ékszer
Ragyogó szeretet csomó ezüst gyűrű 13 900 Ft
Pandora ékszer Boldog szülinapot ezüst charm 791289 Pandora ékszer
Boldog szülinapot ezüst charm 10 500 Ft
Pandora ékszer Piros buborékos muránói üveg ezüst charm 791631CZ Pandora ékszer
Piros buborékos muránói üveg ezüst charm 10 900 Ft
Thomas Sabo Kereszt nyaklánc choker szett SET0301-401-14 Thomas Sabo
Kereszt nyaklánc choker szett 22 100 Ft
Pandora ékszer Örök elegancia ezüst fülbevaló 290742CZ Pandora ékszer
Örök elegancia ezüst fülbevaló 22 500 Ft
Pandora ékszer Kristályos hópehely ezüst gyűrű Pandora ékszer
Kristályos hópehely ezüst gyűrű 19 500 Ft
Thomas Sabo Koponyás ezüst gyűrű gyémánttal Thomas Sabo
Koponyás ezüst gyűrű gyémánttal 50 600 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett december PNMF012 Pandora ékszer
Születésköves szett december 28 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív január ezüst charm 791784GR Pandora ékszer
Születésköves szív január ezüst charm 10 900 Ft
Desigual Vic Eyelike táska 17WAXPRN Desigual
Vic Eyelike táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Magnólia virágzás ezüst gyűrű Pandora ékszer
Magnólia virágzás ezüst gyűrű 16 900 Ft
Pandora ékszer Szerelem és útmutatás függő ezüst charm 14K arannyal 791389 Pandora ékszer
Szerelem és útmutatás függő ezüst charm 14K arannyal 13 900 Ft
Pandora ékszer Július petite medálelem 792091SRU Pandora ékszer
Július petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Kislány petite medálelem 796312 Pandora ékszer
Kislány petite medálelem 2 900 Ft
Pandora ékszer Ragyogó szeretet csomó 290740WCP Pandora ékszer
Ragyogó szeretet csomó 16 900 Ft
Pandora ékszer Ezüst fülbevaló tenyésztett gyönggyel 290533P Pandora ékszer
Ezüst fülbevaló tenyésztett gyönggyel 16 900 Ft
Thomas Sabo Szürke textil choker gravírozható ezüst lappal LSKE0002-173-5-L80 Thomas Sabo
Szürke textil choker gravírozható ezüst lappal 13 400 Ft
Pandora ékszer Égkék fazettált kristály ezüst charm 791722NBS Pandora ékszer
Égkék fazettált kristály ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Hercegnő szív függő ezüst charm cirkóniával 791962CZ Pandora ékszer
Hercegnő szív függő ezüst charm cirkóniával 10 900 Ft
Thomas Sabo Lótusz virág karkötő szett TKM016 Thomas Sabo
Lótusz virág karkötő szett 28 400 Ft
Thomas Sabo Ovális ezüst gyűrű szintetikus spinellel cirkóniával TR2022-059-1-58 Thomas Sabo
Ovális ezüst gyűrű szintetikus spinellel cirkóniával 44 650 Ft
Pandora ékszer Áttört szívek ezüst gyűrű 190980 Pandora ékszer
Áttört szívek ezüst gyűrű 10 900 Ft
Pandora ékszer Csillogó kívánság ezüst gyűrű Pandora ékszer
Csillogó kívánság ezüst gyűrű 10 900 Ft
Pandora ékszer Virágos karkötő szett PKC0012 Pandora ékszer
Virágos karkötő szett 89 700 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett április PNMF004 Pandora ékszer
Születésköves szett április 28 900 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő ezüst cirkónia koponyával LS030-401-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő ezüst cirkónia koponyával 9 900 Ft
Thomas Sabo Állítható textil choker rozé szívvel LSKE005-898-19-L80 Thomas Sabo
Állítható textil choker rozé szívvel 18 600 Ft
Pandora ékszer Bak ezüst charm 791945 Pandora ékszer
Bak ezüst charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc etnikai mintával KE1672-878-17-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc etnikai mintával 30 400 Ft
Pandora ékszer Végtelen ezüst gyűrű 14K arannyal cirkóniával Pandora ékszer
Végtelen ezüst gyűrű 14K arannyal cirkóniával 27 900 Ft
Thomas Sabo Végtelen ezüst charm karkötő cirkóniával X0203-051-14-L19.5 Thomas Sabo
Végtelen ezüst charm karkötő cirkóniával 20 200 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett gyűrűvel február PNMFG002 Pandora ékszer
Születésköves szett gyűrűvel február 38 500 Ft
Pandora ékszer Trópusi csikóhal ezüst charm cirkóniával zománccal 791311MCZ Pandora ékszer
Trópusi csikóhal ezüst charm cirkóniával zománccal 12 500 Ft
Pandora ékszer Rózsaszí­n árnyalatok pávé gömb ezüst charm cirkóniával 791261ACZMX Pandora ékszer
Rózsaszí­n árnyalatok pávé gömb ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Pandora ékszer December ezüst medál London kék kristállyal 390396NLB Pandora ékszer
December ezüst medál London kék kristállyal 10 500 Ft
Desigual Florida Crux táska 71X9GB6 Desigual
Florida Crux táska 32 100 Ft
Thomas Sabo Koponya karkötő türkizzel - Love Bridge LBA0078-905-17 Thomas Sabo
Koponya karkötő türkizzel - Love Bridge 26 900 Ft
Pandora ékszer Bőséges csillogás ezüst gyűrű Pandora ékszer
Bőséges csillogás ezüst gyűrű 33 500 Ft
Pandora ékszer Trópusi flamingó ezüst charm 792117CZS Pandora ékszer
Trópusi flamingó ezüst charm 22 500 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő gravírozható rozé szívvel LS005-597-19-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő gravírozható rozé szívvel 16 600 Ft
Thomas Sabo Csillogó kör ezüst karkötő A1652-051-14-L19 Thomas Sabo
Csillogó kör ezüst karkötő 23 400 Ft
Desigual Toulouse Exotic táska 72X9JG7 Desigual
Toulouse Exotic táska 18 600 Ft
Pandora ékszer Táska ezüst charm tűzzománccal 791985EN40 Pandora ékszer
Táska ezüst charm tűzzománccal 12 500 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő gravírozható ezüst szívvel LS006-173-10-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő gravírozható ezüst szívvel 11 800 Ft
Pandora ékszer Ragyogó könnycsepp ezüst gyűrű Pandora ékszer
Ragyogó könnycsepp ezüst gyűrű 19 500 Ft
Thomas Sabo Rózsakvarc karkötő 18K rosé arannyal bevont ezüst lappal Thomas Sabo
Rózsakvarc karkötő 18K rosé arannyal bevont ezüst lappal 50 600 Ft
Pandora ékszer Virágoskert muránói üveg ezüst charm 791652 Pandora ékszer
Virágoskert muránói üveg ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Geometrikus vonalak ezüst gyűrű Pandora ékszer
Geometrikus vonalak ezüst gyűrű 22 500 Ft
Pandora ékszer Tisztelgés Édesanya előtt ezüst charm 792070CZ Pandora ékszer
Tisztelgés Édesanya előtt ezüst charm 12 500 Ft
Thomas Sabo 18K rózsaarannyal bevont pöttyös nyaklánc KE1329-415-12-L45 Thomas Sabo
18K rózsaarannyal bevont pöttyös nyaklánc 43 800 Ft
Pandora ékszer Átölelő szívek charm 792009CZ Pandora ékszer
Átölelő szívek charm 22 500 Ft
Pandora ékszer Anyai szív ezüst charm cirkóniával 791881PCZ Pandora ékszer
Anyai szív ezüst charm cirkóniával 10 900 Ft
Pandora ékszer Finom érzelmek ezüst gyűrű cirkóniával 190995CZ-56 Pandora ékszer
Finom érzelmek ezüst gyűrű cirkóniával 36 900 Ft
Pandora ékszer Áttört pillangóraj ezüst charm 790895 Pandora ékszer
Áttört pillangóraj ezüst charm 5 500 Ft
Thomas Sabo 18K arannyal bevont ezüst lánc KE1219-413-12 Thomas Sabo
18K arannyal bevont ezüst lánc 24 500 Ft
Pandora ékszer Opálfényű fazettált kristály ezüst charm 791722NOW Pandora ékszer
Opálfényű fazettált kristály ezüst charm 12 500 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő cirkónia szívvel LS002-401-11-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő cirkónia szívvel 16 600 Ft
Pandora ékszer Skorpió ezüst charm 791943 Pandora ékszer
Skorpió ezüst charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Bársony nyaklánc KE1728-331-11-L36 Thomas Sabo
Bársony nyaklánc 6 400 Ft
Pandora ékszer Sugárzó szívek ezüst gyűrű halványkék Pandora ékszer
Sugárzó szívek ezüst gyűrű halványkék 16 900 Ft
Pandora ékszer Mesebeli csillogás ezüst gyűrű Pandora ékszer
Mesebeli csillogás ezüst gyűrű 16 900 Ft
Desigual Fromigal Togo táska 17WAXPNQ Desigual
Fromigal Togo táska 22 400 Ft
Thomas Sabo Ezüst obszidián gumis karkötő  X0035-023-11 Thomas Sabo
Ezüst obszidián gumis karkötő 10 500 Ft
Thomas Sabo Fekete textil choker gravírozható ezüst lappal LSKE001-173-11-L80 Thomas Sabo
Fekete textil choker gravírozható ezüst lappal 13 400 Ft
Pandora ékszer Pandora Szerpentines ezüst karkötő szett PKC006 Pandora ékszer
Pandora Szerpentines ezüst karkötő szett 33 300 Ft
Pandora ékszer Szűz ezüst charm 791941 Pandora ékszer
Szűz ezüst charm 10 500 Ft
Thomas Sabo Matt obszidián karkötő ezüst dísszel cirkóniával A1355-705-11 Thomas Sabo
Matt obszidián karkötő ezüst dísszel cirkóniával 40 600 Ft
Pandora ékszer Örökké ezüst fülbevaló cirkóniával 290585CZ Pandora ékszer
Örökké ezüst fülbevaló cirkóniával 13 900 Ft
Thomas Sabo Kis szív rozé nyaklánc KE1646-540-10-L45 Thomas Sabo
Kis szív rozé nyaklánc 61 100 Ft
Pandora ékszer Pandora angyalszárnyas ékszer szett PNF003 Pandora ékszer
Pandora angyalszárnyas ékszer szett 52 300 Ft
Thomas Sabo Ezüst charm club karkötő kicsi X0031-001-12 Thomas Sabo
Ezüst charm club karkötő kicsi 14 100 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy kalcedon dumortierit ezüst karkötő Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy kalcedon dumortierit ezüst karkötő 13 400 Ft
Desigual Amberes Pika táska 17WAXPQF Desigual
Amberes Pika táska 25 600 Ft
Thomas Sabo Fazettált obszidián gumis karkötő Thomas Sabo
Fazettált obszidián gumis karkötő 8 200 Ft
Paul Hewitt Sötétkék hajókötél karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Sötétkék hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Paul Hewitt Sötétkék bőr karkötő bronz horoggal Paul Hewitt
Sötétkék bőr karkötő bronz horoggal 11 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű június Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű június 12 500 Ft
Pandora ékszer Mentaszínű csillámló üveg charm 791669 Pandora ékszer
Mentaszínű csillámló üveg charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Szerelem szirmok ezüst charm cirkóniával 791808CZ Pandora ékszer
Szerelem szirmok ezüst charm cirkóniával 17 900 Ft
Pandora ékszer Fenséges tollak ezüst fülbevaló cirkóniával 290581CZ Pandora ékszer
Fenséges tollak ezüst fülbevaló cirkóniával 16 900 Ft
Pandora ékszer 14K arany ezüst szívek fülbevaló 290567 Pandora ékszer
14K arany ezüst szívek fülbevaló 19 500 Ft
Pandora ékszer Rózsaszín csodálatos szeretet ezüst charm  792034CZ Pandora ékszer
Rózsaszín csodálatos szeretet ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Kisfiú petite medálelem 796311 Pandora ékszer
Kisfiú petite medálelem 2 900 Ft
Pandora ékszer Égszínkék ragyogó szívek ezüst charm kristállyal cirkóniával 791725NBS Pandora ékszer
Égszínkék ragyogó szívek ezüst charm kristállyal cirkóniával 20 900 Ft
Thomas Sabo 18K rosé arannyal bevont ovális ezüst gyűrű szintetikus korunddal cirkóniával TR2022-633-9-58 Thomas Sabo
18K rosé arannyal bevont ovális ezüst gyűrű szintetikus korunddal cirkóniával 54 250 Ft
Thomas Sabo Bambuszkorall tenyésztett gyöngy ezüst karkötő Thomas Sabo
Bambuszkorall tenyésztett gyöngy ezüst karkötő 12 500 Ft
Pandora ékszer Március ezüst fülbevaló vízkék kristállyal 290738NAB Pandora ékszer
Március ezüst fülbevaló vízkék kristállyal 12 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív július ezüst charm 791784SRU Pandora ékszer
Születésköves szív július ezüst charm 10 900 Ft
Paul Hewitt Drap bőr karkötő ezüst horoggal PH-PH-L-S- Paul Hewitt
Drap bőr karkötő ezüst horoggal 14 900 Ft
Thomas Sabo Aventurin hematit tenyésztett gyöngy ezüst karkötő X0197-665-7 Thomas Sabo
Aventurin hematit tenyésztett gyöngy ezüst karkötő 10 900 Ft
Paul Hewitt Világoskék hajókötél karkötő ezüst horoggal PH-PH-N-S-NI Paul Hewitt
Világoskék hajókötél karkötő ezüst horoggal 11 900 Ft
Desigual Amberes Celia táska 17WAXPKA Desigual
Amberes Celia táska 22 400 Ft
Paul Hewitt Zöld bőr karkötő fekete horoggal Paul Hewitt
Zöld bőr karkötő fekete horoggal 14 900 Ft
Thomas Sabo Karma beads feketített ezüst nyaklánc KK0002-001-12 Thomas Sabo
Karma beads feketített ezüst nyaklánc 22 100 Ft
Pandora ékszer Nefelejcs karkötő szett PKSZ011 Pandora ékszer
Nefelejcs karkötő szett 82 200 Ft
Pandora ékszer Szerető család függő charm 792011 Pandora ékszer
Szerető család függő charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Káprázatos csepp ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Káprázatos csepp ezüst gyűrű cirkóniával 12 500 Ft
Thomas Sabo Gyökér csakra ezüst nyaklánc KE1684-051-21 Thomas Sabo
Gyökér csakra ezüst nyaklánc 33 300 Ft
Thomas Sabo Barna fehér karkötő gravírozható lappal Thomas Sabo
Barna fehér karkötő gravírozható lappal 23 400 Ft
Desigual Como Salada táska 73X9EB8 Desigual
Como Salada táska 25 600 Ft
Pandora ékszer Ikonikus ékszer szett PNF008 Pandora ékszer
Ikonikus ékszer szett 47 400 Ft
Thomas Sabo Elegáns charm ezüst nyaklánc X0232-001-12-L45 Thomas Sabo
Elegáns charm ezüst nyaklánc 11 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív október ezüst charm 791784NOP Pandora ékszer
Születésköves szív október ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Összefonódva ezüst fülbevaló cirkóniával 290730CZ Pandora ékszer
Összefonódva ezüst fülbevaló cirkóniával 22 500 Ft
Thomas Sabo Karkötő szett matt obszidián karma gyönggyel TKM025 Thomas Sabo
Karkötő szett matt obszidián karma gyönggyel 25 000 Ft
Thomas Sabo Kereszt ékszer szett TNM0011 Thomas Sabo
Kereszt ékszer szett 26 300 Ft
Thomas Sabo Klasszikus ezüst nyaklánc cirkóniával KE1493-051-14 Thomas Sabo
Klasszikus ezüst nyaklánc cirkóniával 33 300 Ft
Desigual Florida Snake táska 17WAXPAR Desigual
Florida Snake táska 25 600 Ft
Thomas Sabo Csakra karkötő LS033-401-5-L20 Thomas Sabo
Csakra karkötő 11 800 Ft
Thomas Sabo Szeretet fa rozé nyaklánc KE1660-415-40-L45 Thomas Sabo
Szeretet fa rozé nyaklánc 50 600 Ft
Thomas Sabo Ónix ezüst dupla karkötő A1711-024-11-L19 Thomas Sabo
Ónix ezüst dupla karkötő 23 400 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő gravírozható ezüst lappal LS028-173-5-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő gravírozható ezüst lappal 11 800 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív április ezüst charm 791784RC Pandora ékszer
Születésköves szív április ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Mindörökké szerelem petite medálelem 792021PCZ Pandora ékszer
Mindörökké szerelem petite medálelem 10 900 Ft
Pandora ékszer Sugárzó elegancia ezüst fülbevaló cirkóniával 290688CZ Pandora ékszer
Sugárzó elegancia ezüst fülbevaló cirkóniával 19 500 Ft
Thomas Sabo Dupla háromszöges ezüst gyűrű gyémánttal Thomas Sabo
Dupla háromszöges ezüst gyűrű gyémánttal 50 600 Ft
Pandora ékszer Orchidea függő ezüst charm tűzzománccal cirkóniával 791554EN69 Pandora ékszer
Orchidea függő ezüst charm tűzzománccal cirkóniával 12 500 Ft
Pandora ékszer Fénylő ragyogás ezüst gyűrű Pandora ékszer
Fénylő ragyogás ezüst gyűrű 24 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett július gyűrűvel PNMFG007 Pandora ékszer
Születésköves szett július gyűrűvel 38 500 Ft
Desigual Mumbai Fridyay táska 72X9YH6 Desigual
Mumbai Fridyay táska 22 400 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc tigrisszemmel KE1672-826-2-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc tigrisszemmel 30 400 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett április gyűrűvel PNMG004 Pandora ékszer
Születésköves szett április gyűrűvel 38 500 Ft
Thomas Sabo Tigrisszem karkötő ezüst lappal LBA0014-045-2-L18.5 Thomas Sabo
Tigrisszem karkötő ezüst lappal 43 800 Ft
Thomas Sabo Ezüst nyaklánc áttört kerek medállal KE1543-001-12-L45 Thomas Sabo
Ezüst nyaklánc áttört kerek medállal 33 300 Ft
Pandora ékszer Születésköves szív május ezüst charm 791784NRG Pandora ékszer
Születésköves szív május ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Évfordulónk ünnepe ezüst charm cirkóniával 791977CZ Pandora ékszer
Évfordulónk ünnepe ezüst charm cirkóniával 16 900 Ft
Thomas Sabo Gravírozható szív ezüst gyűrű Thomas Sabo
Gravírozható szív ezüst gyűrű 23 400 Ft
Pandora ékszer Köszönöm ezüst charm 792096CZ Pandora ékszer
Köszönöm ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Szeretetben összefonódva rozé charm 781880CZ Pandora ékszer
Szeretetben összefonódva rozé charm 16 900 Ft
Pandora ékszer Karácsonyi cica ezüst charm 792007EN39 Pandora ékszer
Karácsonyi cica ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Születésköves szett május PNMF005 Pandora ékszer
Születésköves szett május 28 900 Ft
Pandora ékszer Bájos párta ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Bájos párta ezüst gyűrű cirkóniával 22 500 Ft
Pandora ékszer Áttört rózsák ezüst charm 791282 Pandora ékszer
Áttört rózsák ezüst charm 5 500 Ft
Pandora ékszer Te és Én örökké ezüst charm 791979CZ Pandora ékszer
Te és Én örökké ezüst charm 19 500 Ft
Pandora ékszer Masnis ezüst gyűrű cirkóniával 190906CZ Pandora ékszer
Masnis ezüst gyűrű cirkóniával 16 900 Ft
Pandora ékszer Káprázatos cseppek ezüst fülbevaló cirkóniával 290734CZ Pandora ékszer
Káprázatos cseppek ezüst fülbevaló cirkóniával 19 500 Ft
Thomas Sabo Ezüst koponya karkötő színes ásványokkal - Rebel at Heart A1514-883-7 Thomas Sabo
Ezüst koponya karkötő színes ásványokkal - Rebel at Heart 26 900 Ft
Thomas Sabo Fonott fekete bőr nyaklánc X0051-008-11 Thomas Sabo
Fonott fekete bőr nyaklánc 9 000 Ft
Pandora ékszer Májusi Petite Memories ékszer szett közepes medál PNM0011 Pandora ékszer
Májusi Petite Memories ékszer szett közepes medál 38 800 Ft
Pandora ékszer Club Charm 2017 792092D Pandora ékszer
Club Charm 2017 16 900 Ft
Thomas Sabo Tenyésztett gyöngy rózsakvarc gumis karkötő Thomas Sabo
Tenyésztett gyöngy rózsakvarc gumis karkötő 9 100 Ft
Thomas Sabo Dupla ezüst charm nyaklánc X0234-001-12-L45 Thomas Sabo
Dupla ezüst charm nyaklánc 18 600 Ft
Pandora ékszer G betű ezüst charm tűzzománccal 791851CZ Pandora ékszer
G betű ezüst charm tűzzománccal 7 900 Ft
Pandora ékszer Minden szeretetem az Édesanyámé ezüst charm 792067EN23 Pandora ékszer
Minden szeretetem az Édesanyámé ezüst charm 10 900 Ft
Pandora ékszer Szikrázó rozé szeretet csomók fülbevaló 280696CZ Pandora ékszer
Szikrázó rozé szeretet csomók fülbevaló 22 500 Ft
Pandora ékszer Születésköves ezüst gyűrű február Pandora ékszer
Születésköves ezüst gyűrű február 12 500 Ft
Paul Hewitt Sötétkék bőr karkötő ezüst horoggal Paul Hewitt
Sötétkék bőr karkötő ezüst horoggal 14 900 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő szeretet fával LS031-401-19-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő szeretet fával 11 800 Ft
Thomas Sabo Királyi színes köves ezüst gyűrű Thomas Sabo
Királyi színes köves ezüst gyűrű 47 300 Ft
Pandora ékszer Tengeri teknős ezüst charm cirkóniával 791538CZ Pandora ékszer
Tengeri teknős ezüst charm cirkóniával 16 900 Ft
Desigual Catania Carlin táska 17WAXFWX Desigual
Catania Carlin táska 18 000 Ft
Thomas Sabo Matt obszidián ezüst karkötő Thomas Sabo
Matt obszidián ezüst karkötő 11 500 Ft
Pandora ékszer Monogrammos ezüst fülbevaló cirkóniával 290559CZ Pandora ékszer
Monogrammos ezüst fülbevaló cirkóniával 19 500 Ft
Thomas Sabo Szitakötős szett TKMO005 Thomas Sabo
Szitakötős szett 18 700 Ft
Pandora ékszer Júliusi karkötő szett PKSZ021 Pandora ékszer
Júliusi karkötő szett 49 400 Ft
Thomas Sabo Bogyós ezüst karkötő A1696-001-12-L19 Thomas Sabo
Bogyós ezüst karkötő 13 400 Ft
Thomas Sabo Nazar szeme ezüst nyaklánc szintetikus spinellel cirkóniával KE1385-412-32-L42 Thomas Sabo
Nazar szeme ezüst nyaklánc szintetikus spinellel cirkóniával 30 400 Ft
Pandora ékszer Kistáska ezüst charm 792155CZ Pandora ékszer
Kistáska ezüst charm 12 500 Ft
Pandora ékszer Augusztusi karkötő szett PKSZ022 Pandora ékszer
Augusztusi karkötő szett 49 400 Ft
Thomas Sabo Textil karkötő tengeri csillaggal LS021-378-31-L20 Thomas Sabo
Textil karkötő tengeri csillaggal 13 400 Ft
Thomas Sabo Fekete bőr karkötő Thomas Sabo
Fekete bőr karkötő 61 100 Ft
Pandora ékszer Szerelem szalag ékszer szett PNF010 Pandora ékszer
Szerelem szalag ékszer szett 32 000 Ft
Pandora ékszer November ezüst medál citrinnel 390396CI Pandora ékszer
November ezüst medál citrinnel 10 500 Ft
Pandora ékszer Szeretet és útmutatás ezüst fülbevaló 14K arany szívvel 290583CZ Pandora ékszer
Szeretet és útmutatás ezüst fülbevaló 14K arany szívvel 27 900 Ft
Paul Hewitt Türkiz hajókötél karkötő rozé horoggal Paul Hewitt
Türkiz hajókötél karkötő rozé horoggal 11 900 Ft
Desigual Bowling Misha táska 17WAXPWB Desigual
Bowling Misha táska 25 600 Ft
Desigual Charlotte Calgary táska 17WAXPKX Desigual
Charlotte Calgary táska 19 200 Ft
Pandora ékszer Szív alakú medálelem 792120 Pandora ékszer
Szív alakú medálelem 6 900 Ft
Pandora ékszer Vintage fascination ezüst gyűrű cirkóniával Pandora ékszer
Vintage fascination ezüst gyűrű cirkóniával 33 500 Ft
Pandora ékszer Június ezüst fülbevaló holdkővel 290738MSG Pandora ékszer
Június ezüst fülbevaló holdkővel 12 500 Ft
Thomas Sabo Férfi bőr karkötő zsanérzárral LB40-008-11 Thomas Sabo
Férfi bőr karkötő zsanérzárral 61 100 Ft
Desigual Astún Agora táska 17WAXPHK Desigual
Astún Agora táska 25 600 Ft